Tyrion: Ezúttal három békés, megnyugtató kalandot szedtünk csokorba Tanár Úrral. Néha jól jön egy kis kikapcsolódás. Jól esik enni egy nagy tál ételt, kirándulni a hegyekben, vagy ázni egyet egy termálfürdőben. Minderre elehetőség van az általunk bemutatott címekben, ráadásul mindegyikük elérhető a Game Pass kínálatában is. Nem kell félni tehát attól sem, hogy a magas árak emelik meg a vérnyomásunkat.
Venba
A Venba remek példa arra, hogy nagyon rövid idő alatt is át lehet adni egy megható történetet, mellé pedig tálalható egy hangulatos, könnyed, de ötletes játékmenet. A mindössze másfél órás futamideje alatt a Venba nemcsak egy tucatnyi pompásan kínéző indiai fogást készíttet el velünk, de feldolgozza egy tamil család nehézségeit a nyugati világba való beilleszkedéssel. Előbbitől összefut a nyál a szánkban, utóbbitól pedig a könnyek a szemünkben.
Venba (akinek a neve egy indiai versformát is jelent) férjével egy jobb élet reményében Kanadába költözik. Itt születik meg a fiuk, Kavin is, aki egy angol nyelvű iskolába jár. A szülők csak nehezen találnak munkát, Kavin pedig egyre távolabb kerül tőlük. A fiú terhesnek érzi a tamil örökséget, és csak a beilleszkedése akadályát látja benne. A szülők pedig persze szeretnék, ha Kavin követné a hagyományaikat, és tisztelné a kultúrájukat. Az ebből kibontakozó családi dráma Venba egész életét bemutatja, fiatalkorától egészen élete végéig.
Kul-túra
A család krónikája kifejezetten hatásos, mivel a szereplőket gyorsan megkedvelteti velünk a játék. A megnyilvánulásaik természetesnek tűnnek, megismerhetjük a hátterüket, és látszik rajtuk, hogy szeretik egymást. A Venba időnként hagy is egy kis időt, hogy megkeljen a narratív tészta. Bemutatja az apa botorkálását a munkaerő-piacon, Venba fájdalmát, hogy nem veszik fel tanárnak, és Kavin belső konfliktusát. Mindezt évtizedről évtizedre a tamil kultúra számos részletén keresztül tapasztalhatjuk meg.
Figyelemmel követhetjük, ahogy változik a kis lakás, új zene szól a rádióból, és a szereplők is megváltoznak. A hangulat magába szippant, néha gyönyörködtet, néha megvisel. Mindehhez rengeteget ad hozzá a grafika, amely nemcsak elképesztően stílusos, de rendkívül kifejező is. Az egyedi látványvilág ellenére az arcokról könnyű leolvasni az érzelmeket (és nem a túlzott mimika miatt), a pompás rajzok remekül illenek a feldolgotott témához. És persze ami elengedhetetlen ebben a játékban: az ételek egészen lenyűgözőek.
Nincs kifogás, csak sok fogás
Hiszen ami a családot összekovácsolja, és egyben a Venba játékmenetét adja, az a főzés. Minijátákok keretében hagyományos indiai ételeket készíthetünk el a kis konyhában, mint az idli, a dosa vagy a biriyani. Segítségünkre lesz Venba annyjának a szakácskönyve, azonban az sok helyen megsérült, a receptek csak töredékesek. Éppen ezért a fő feladatunk az lesz, hogy megfejtsük, mi hiányzik, és az információmorzsákból előálljon egy komplett terv. Ez nem egyszer kisebb logikai feladványként jelenik meg, de olyan is van, hogy csak egyszerű mozdulatokra van szükség. Arra figyeltek a fejelsztők, hogy ne használják fel ugyanazt a trükköt többször. Így már érthető, a limitált eszköztárral dolgozó játék miért ér véget ilyen hamar.
A Venba egy hangulatos és megható történet egy teljesen korrekt, helyenként egészen kreatív főzős minijátékkal. Nem akar egy pillanatra sem megizzasztani, szükség esetén segítséget is kérhetünk, helyette hagy elmerülni a dél-indiai gasztronómiában. Nem utolsó szempont, hogy bepillantást nyerhetünk egy érdekes, számunkra ismeretlenebb kultúrába. Lehet, hogy nem ez minden idők legösszetettebb vagy legerőteljesebb játéka, de tiszta szívből ajánlom mindenkinek, mert lelke van.
Verdikt: 8/10
Jusant
Kicsit csaltam a Jusant esetében, mert nem egy igazi indie játékról van szó. Persze komoly vitát is lehetne kezdeni, hogy pontosan mi számít független fejlesztésnek, inkább maradjunk annyiban, hogy a Jusant indie-szerű, így megfér ezen a listán. Fejlesztője a Life is Strange-játékokért is felelős Don’t Nod, amely ugyan nem egy törpecég, de ez egy kisebb lélegzetvételű projekt, amit nem utolsó sorban ők is adtak ki.
A Jusant egy hegymászó-szimulátorként írható le röviden, ha ferdítünk egy kicsit az igazságon. Névtelen főhősünk a kiszáradt tengerpartról szeretne feljutni egy hatalmas hegy tetejére, ehhez pedig több tucat meredek sziklán kell felkúsznia. A mászás pedig nem úgy működik, mint a legtöbb helyen, hogy csak nekiveselkedünk a falnak, amin mágikusan feliramodunk, itt oda kell figyelni (majdnem) minden mozdulatunkra. Erre szükség is van, mert többnyire tényleg csak mászni fogunk, így a mechanikai összetettség tudja végig fenntartani az érdeklődést.
Sziklaszilárd mászás
Azért nagyon komoly megfejtésekre nem kell gondolni, az irányítás egészen kézre áll. A két kezünket egy-egy gombbal irányíthatjuk, elengedhetünk és megragadhatunk kiszögelléseket egy adott irányban. Van a rendszerben bőven ráhagyás, nem elvárt, hogy tökéletesen pontos szögben haladjunk. Ezt a mozgást viszonylag hamar meg lehet szokni, és a végére kifejezetten gyorsan tudjuk meghódítani a magaslatokat. A kihívás nem is igazán itt rejlik, hanem ott, hogy sok apróságra oda kell figyelni. Ha sokáig függeszkedünk, vagy ugrálunk, akkor elfáradunk, így pihennünk kell. Időnként érdemes egy-egy sziklaszöget is beverni, hogy a kötelünk jobban megfogjon minket, de ez utóbbiakat arra is használhatjuk, hogy Tarzanként lenghessünk át egy távoli platformra.
A falakon néhol kőbogarak mászkálnak, akikre elég csak rácsimpaszkodni, és egy darabon cipelnek, máshol pedig fák indáin kapaszkodhatunk fel. Utóbbiakat társunk, egy kis lény segítségével aktiválhatjuk. Viszont figyelnünk kell, mert a falak növényei a nagy melegben hamarabb visszahúzódnak, és mi is elfáradunk a tűző napon. Máskor a szélre kell odafigyeljünk, és az iránya alakulását kell kövessük. Emiatt nem igazán fogjuk elunni a végigjátszás nagyjából négy óráját, mindig lesz valami újdonság, vagy ha más nem, a tempóban lesz váltás. Ennek ellenére a játék a fele környékén egy kicsit leül, de a finálére új erőre kap.
Nagy utazás
Ugyanakkor nem pusztán csak a mászásról szól a Jusant. Időközben egy történet is kibontakozik a számtalan összegyűjthető levél által, amelyet a hegy korábbi lakói hagytak maguk után. A Jusant (eredetileg franciául visszahúzódó hullámot jelent) után hatalmas szárazság uralkodott el a környéken. Az a hír járta, hogy a hegy tetején még található víz, amelyet hatalmas lebegő állatok őriznek, így rengetegen indultak útnak a csúcs felé. Maguk a feljegyzések nem mindig érdekesek, de összességében adnak egy motivációs erőt a magasba töréshez.
A fantasztikus hangulat viszont hamar rabul ejt, így nem is lesz majd szükség komoly ösztökélésre. Egy gyönyörű, színes világban haladunk célunk felé, a zene megnyugtató, a látvány fenséges (még ha a puszta grafika messze nem is tökéletes). Remek érzés volt egyre többet felfedezni a hegyormokból, egy hatalmas kürtöt megfújva alakítani egy kicsit a látképen, vagy egy átcsúszópályán száguldani egy szakadék felett. Annak ellenére, hogy nem triviális a játékmenet, egy valóban nyugodt, relaxáló élmény a Jusant.
Út közben számos apróságot találhatunk: apró kőrakásokat, a hely zajait visszaadó kagylókat, vagy nagy, foszforeszkáló festményeket. Utóbbiak miatt is emlékeztetett egy kicsit a Jusant a Journey-re. Az is közös a két játékban, hogy egy megakpó, hangulatos utazást kapunk, amely a végén képes egy érzelmi tetőpontot is nyújtani. A különbség, hogy a Jusant kicsit komplexebb, a Journey pedig egy fokkal erősebben tartott a flow-ban. A thatgamecompany 2012-es munkája egy fokkal nagyobb hatással volt rám, de a Jusant is olyasmi, amit nem érdemes kihagyni.
Verdikt: 9/10
Spirittea
Tanár úr: Mi lenne, ha a Stardew Valley földművelés helyett egy termálfürdő működtetéséről szólna? Mi lenne, ha ugyanez a játék egy behatárolhatatlanul Dél-Kelet ázsiai környezetben játszódna cuki szellemekkel? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a válasz a Spirittea. Jellegét tekintve ez egy könnyed menedzsment szimulátor ezeknek minden bejáratott külsőségével. Természetesen kalandunk egy hosszas buszutazással indul, ahol elhagyjuk a nagyváros bűzét és nyüzsgését. Rövidesen belecsöppenünk egy idilli kiváros mindennapjaiba, ahol új élet vár, mi pedig elfelejthetünk mindent. Mindent, ami fáj.
Komolyra fordítva: itt van a zsáner szinte összes toposza. Kezdve a közepesen lerobbant vityillóig, ahová beköltözünk egészen a kötelező ismerkedésig a falusiakkal. Utóbbiakkal idővel egyre szorosabbra fűzhetjük a barátságunkat mindenféle melléktevékenységek keretében. A játék gerincét pedig egy elhagyatott fürdőház adja, amely exkluzívan szellemeknek nyújt kikapcsolódást. És mivel a városi szervezetünk olyan furán reagál a helyi látnokteára, hogy attól képesek leszünk látni a szellemeket, ránk hárul a feladat, hogy a sok éve roskadozó épületet kicsit helyrepofozzuk.
A változatlanság gyönyörködtet
A fürdőház működtetése megnyugtatóan monoton rutinná válik. Kirakjuk a tiszta törölközőket a látogatóknak, felfűtjük a medencéket fűtő kályhát, a helyükre kísérjük a fürdőzőket. Ha pedig egy szellem végzett, a szennyesbe dobja a törölközőjét, ahonnan összegyűjtjük, elmossuk és kirakjuk száradni. Később valamelyest bonyolódik a feladat új szellemekkel és medencékkel, de az alapvető váz mindig ugyanaz marad. Fűt, mos, szárít, kísér. De ahelyett, hogy unalmassá vált volna, valamiféle zen-állapotba kerültem és eggyé váltam az univerzummal. Azt hiszem, ilyen lehet a szerzeteslét.
Sajnos ez a monotonitás nem annyira jól simul bele a játék többi elemébe. Egyrészt nehéz összeegyeztetni a szellemhotelt a szociális interakcióval. A kisváros lakóival ugyanis idővel barátságokat tudunk kötni, és erre szükségünk is lesz. Nem csak a két szép szemük miatt, hanem azért is, mert később tudnak segíteni a fürdőben, valamint új túlvilági látogatókat is ezek révén tudunk vendégül látni. Az egyik szellemfajta például csak azután jelenik meg, hogy kiderítettük, miért nőnek fura növények egy falubeli fürdőkádjában.
De a kötelékeket erősítő minijátékok – akármilyen változatosan is – igen gyorsan unalomba fulladnak. Elmehetünk például karaokézni, vacsorázni vagy bogarat fogni a helyiekkel, de az ezekhez kapcsolódó minijátékok eleve nem túl szórakoztatóak, ráadásul hihetetlenül repetitívek. Ráadásul a fürdőházzal szemben még csak nem is megnyugtatóan repetitívek. Sokszor az is megesett, hogy egy kiszemelt barátjelöltet egyszerűen napokig nem találtam. Nem volt a megszokott helyén, nem találtam a térképen – amit egyébként szörnyen kényelmetlen használni -, majd pár nap múlva se szó se beszéd előbukkant. Hogy ez bug volt, vagy csak valami furcsa nyaralás? Talán sosem derül ki. De akárhogy is, mindenképpen frusztráló volt.
Ízletes, de kicsit zaccos
De még ha ezek nem is rondítanának bele az élménybe, akkor is nehezen lehetne a Spirittea-ben kialakítani egy konzisztens napi – vagy éves – rutint. Ami ugye az ilyen játékok sava-borsa. Visszanyúlva a korábban említett Stardew Valleyhez: ott ambíciótól függően reggel vagy a délelőtt folyamán elvégezhetjük a farmunkon a rutinfeladatokat, utána pedig lehet gondolkodni azon, hogy mit csináljunk a nap többi részében. Szocializálódni, horgászni, esetleg bányászni szeretnénk? Mindre van lehetőségünk anélkül, hogy fel kéne adnunk növényeink gondozását. A Spirittea esetán sokszor éreztem úgy, hogy választanom kell. A fürdőházból akkor lehet a legtöbbet kihozni, ha minél hosszabb ideig vagyunk ott. Így viszont nem sok idő marad egyéb tevékenységekre.
Ahol viszont nehezen érheti szó a ház elejét, az a körítés. A Spirittea vizuális dizájnjával, alapkoncepciójával és hangtervezésével csodásan idézi meg az inspirációként szolgáló Ghibli-filmeket. A környezet lenyűgözően igényes – bár az én ízlésemmel kicsit túl élénk színeket használó – pixelgrafikával gyönyörködtet. És bár a dialógusok egy kicsit hosszabbak a kelleténél, végig nagyon aranyosak. A Spirittea telis-tele van lélekkel, és bevallom, a központi játékmechanika – azaz a fürdő menedzselése – kimondottan érdekes, de sajnos pár hiba és furcsa dizájndöntés visszatartottak attól, hogy tökéletes kikapcsolódást nyújtson.
Verdikt: 6/10