Több mint negyven éve már, hogy megszületett az első Indiana Jones film, melyet azóta rögtön két, majd sajnos még egy rész követett. Sokan úgy vallják, hogy az első rész után már egyből elkezdődött a lejtmenet, pedig az amúgy egyáltalán nem rossz Végzet templomát egy igazi klasszikus, az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag követte. De azóta sok víz lefolyt a Dunán és sajnos Harrison Ford is maga mögött tudhat egy jó pár évet. Butaság lenne csak a címszereplő kora alapján leírni a filmet és a karaktert, azonban tény, hogy Indiana Jones fénye már jócskán megkopott. Bár Ford még elő tudja húzni a kalapból a sármos régészt, karaktere inkább hasonlít egy, az élet súlya alatt roskadozó nyugdíjasra, sem mint egy kalandvágyó akcióhősre.
Még egy utolsó menet
Indiana Jones utolsó munkanapja előtt pont olyan, mint ahogy egy nyugdíjas napjaira készülő fickóról elképzelnénk. Reggel rászól a hangos fiatalokra, akik felkeltik őt, kávét készít, majd fájós csontjait vonszolva elindul tanítani. A múlt elmúlt, helyét pedig a jövő veszi át, – ezt a film több ponton is érzékelteti. Jones professzor órái már unalmasak, mindenki inkább az első holdra szállást ünnepli.
A bajt sem keresi már magának, ő nem az a figura, aki még százévesen is vissza akar térni a terepre. Csak nyugalmat akar és semmi mást. A kaland azonban egy régi ismerőse, pontosabban keresztlánya személyében rátalál. Helena egy tárcsát keres, melyet apja és Indy anno elloptak a náciktól a világháború végén. Az ereklyét azonban nem csak a lány akarja megszerezni, hanem a Mads Mikkelsen által alakított rakétatudós – és nem mellesleg titokban náci Dr. Völler – és fogdmegjei, valamint az amerikai titkosszolgálat.
Hogy ezek után miként alakul a film, az főként annak köszönhető, hogy a főszereplő bepánikol és menekülni kezd azért, hogy aztán a hajsza a film végéig véget se érjen. A manapság Hollywoodban elterjedt folyamatos és végeláthatatlan akciójelenetek itt sem maradnak el, csak néhány meghittebb képsor és régészkedés szakítja meg.
A nosztalgiavonaton nincsen fék
A kristálykoponyás próbálkozás után egyértelmű volt, hogy már Speilberg is kevés volt a franchise életben tartásához. Mégis, ha már belevágtak az ötödik körbe, akkor egy jó rendezőt akartak és ezt meg is találták James Mangold személyében. Mangold jó ajánlólevéllel rendelkezik. Olyan direktor, akire nyugodtan rá lehet bízni egy erős fogatókönyvet. Bár az írói munka igen csak kifogásolható, a rendező ahelyett, hogy ezeket a problémákat próbálta volna meg orvosolni, inkább úgy döntött, hogy felülteti a keményvonalas rajongókat a szétjáratott, rozsdás nosztalgiavonatra. Az már más dolog, hogy a végeredményt valószínű ők sem fogják szívlelni.
A legnagyobb ellenségek továbbra is a nácik, akik továbbra is velejükig gonoszak, és minden hatalmat meg kincset magukénak akarnak. Ismét egy ereklyét keresnek, ami két részre van törve, de van egy térkép, ami megmutatja, hol található. Ezen a ponton érezhető némi párhuzam az új Transformers filmmel is. (A világok közti átjáró kulcsa két részre lett törve, az elrejtett darabok helyét pedig egy ősi nyelven íródott térkép mondja el.)
Sokszor felcsendülnek a John Williams által komponált ikonikus dallamok, visszatért pár régi szereplő is. A kamerakezelés pedig pont olyan, mintha továbbra is Spielberg ülne a rendezői székben. Nemrég maga a direktor is úgy nyilatkozott egy tesztvetítésen, hogy olyan, mintha ő rendezte volna. Azonban ő ezt pozitívumként hozta fel, pedig korántsem az.
Ideje visszavonulni
A nagy helyzet, hogy ez a film nem tud semmi újat mutatni és sajnos pont annyira volt képes, mint amennyire vártuk. Az amúgy egyszerű történet is tele van logikai buktatókkal és az is szembetűnő, hogy a forgatókönyv írói még egy történelemkönyvet is lusták voltak kinyitni. Indiana Jones korából fakadó esetlenségét és lomhaságát egy erős, független női karakterrel akarták helyettesíteni. Azonban Helena karakterét nagyon nehéz megkedvelni.
Az pedig olykor kifejezetten kellemetlen, hogy az újkeletű Disney-recept alapján mindig ő menti ki a főszereplőt a bajból. Nincs mit tenni, Indiana Jones öreg, de nem menő nagybácsi, hanem inkább a házsártos szomszéd. Félreértés ne essék, még mindig szerethető Indy, de egyáltalán nem kívánt még egy nyugdíjas kalandot ez a karakter.
Pozitívumként csak a látványt és a színészeket lehet felhozni. Ahogy azt már említettem az operatőri munka magas színvonalat képvisel és a CGI is oda lett rakva rendesen. Harrison Ford megfiatalítása olyannyira jól sikerült, hogy csak komoly odafigyeléssel lehet kiszúrni a számítógépes beavatkozást, de az sem zavaró. Egyébként láthatóan menőzni akartak vele a készítők, mert az első jelenetnél egy zseblámpát nyomtak a színész arcába és vagy fél percig el sem vették onnan. Ezt a mutatványt egyébként Mads Mikkelsen esetében is alkalmazták, szintén kifogástalanul.
Verdikt
Mikkelsen egyébként ahogy azt tőle várni lehetett, parádésan alakítja a megszállott zsenit. Nem az a tipikus Indiana Jones féle mohó és forrófejű gonosz, hanem higgadt szerzet, aki sátáni tekintetével képes a földdel egyenlővé tenni bárkit. Rajta és Fordon kívül csak a pár percet szereplő Antonio Banderas játéka volt élvezhető. A többiek jó szándékkal is csak közepes értékelést kapnak, bár a legtöbbjük nem is számított, inkább csak töltelékként szolgáltak.
Az, hogy valóban ez lesz-e Indiana Jones utolsó kalandja, jó kérdés. Állítólag nem terveznek folytatást, de manapság nem tudhatjuk.
Nem sikerült hát túllépni a kristálykoponya bukásán és bár rosszabb nem lett a végeredmény, jobbnak aligha mondhatjuk. Ha valóban elbúcsúzik Indiana Jones, annak már rég meg kellett volna történnie, méltósággal. Idővel, főleg a Disney kezében elkapja majd a reboot vagy a spin-off gyártási hullám ezt a filmet is, most azonban az lesz a legjobb, ha Indy jó időre, vagy akár örökre szögre akasztja kalapját.