Ismét egy változatos indie-csokorral érkeztünk, nehogy véletlenül tematizálhassuk az összeszedett játékokat. Nem is baj, fő a változatosság! Így legalább Ti is olyan merítést kaptok, amiből remélhetőleg tudtok választani valamit az őszi dömping mellé… vagy helyett. A mostani felhozatalban találkozhattok pimasz kislánnyal, disztopikus sci-fi darálással, és egy addiktív Vampire Survivors klónnal. Az IndieMix #17 felhozatala: Warhammer 40k: Boltgun, Creepy Tale – Ingrid Penance, Elemental Survivors.
Creepy Tale – Ingrid Penance
Gabe: Legutóbbi IndieMixünkben is bemutattam egy játékot, amiben egy kislány volt a főszereplő. A Torn Awayben szerencsétlen Asyát az ág is húzza, szenvedéseit pedig nem túl őszinte lelkesedéssel követtem. A Creepy Tale – Ingrid Penance pedig egy más vérmérsékletű kislányt tesz a középpontba. És noha Ingridnek is az a célja, hogy kiszabaduljon a bizarr világból, ahova került, vele sem lesz könnyű dolga a játékosnak, hogy egy szemernyit is azonosuljon vele.
Ugyanis Ingrid a világ legidegesítőbb és legpimaszabb kislánya, aki valójában magának köszönheti, hogy lekerült a boszorkányokkal meg fura izékkel teli világba. Valahogy mégis át kell verekedni magunkon ezen a – legalább – nem túl hosszú point & click kalandon, miközben azért valamennyire a címszereplő jelleme is árnyalódik.
A játék egyébként meglepően jól néz ki, a sötét és groteszk stílus kifejezetten jól áll neki. Mivel egy P&C játék megítélése teljes mértékben a feladványok milyenségén áll vagy bukik, nem árt, ha utóbbiak szórakoztatóra sikerülnek. A puzzle-ök minősége viszont igazi vegyesvágott, de épp egy hajszállal a pozitív irányba billen a mérleg nyelve.
Jelen vannak tipikus point & click betegségek, mint például a logikátlannak tűnő tárgypárosítások, de azért jellemzően érdekes és intelligens feladatokat kell megoldania a játékosnak. Ha épp valami kattintgatós kalandra vágynál, akkor szinte biztos, hogy ezzel a játékkal nem lősz mellé.
Verdikt: 7/10
Warhammer 40K: Boltgun
Hittérítés sörétessel
Tanár úr: Néha fellángol bennem az ambíció, hogy most végre normálisan belemélyedek a Warhammer történetébe. Elvégre a körítés tetszik. Brutális, disztopikus sci-fi egy jó nagy kanál fantasyvel megtoldva. Többezer oldalnyi háttérsztorival, kismillió könyvvel és játékkal, hatalmas és komplex világgal. Ez a fellángolás jellemzően nagyjából fél óráig szokott tartani. Aztán elvesztem a fonalat valahol ott, amikor Trichomoniasis Maximus tizenkétezer éve elkövette a Scrotum Herussyt és lemészárolta az Adeptus Neisseria Gonorrheae rend majdnem összes tagját, ami miatt Treponema Pallidum fővezér bosszút esküdött. Oda akarok kilyukadni, hogy valahogy minden Warhammer sztorinak olyan érzete van, mintha tizenhat éves death metál rajongók ótestamentum fanfictiont írnának.
Hála a jó égnek, hogy egy retro lövöldénél az egyik utolsó prioritás a történet. Márpedig a Boltgun olyannyira retro és lövölde, hogy simán beillene egy Doom WAD-nak. Vagy talán inkább Quake modnak, ha pontosabbak akarunk lenni. Merthogy ez a játék mind megjelenésben, mind játékmenetben olyan, mintha a Doom és a Quake közötti PS-s FPS-láz közepén jelent volna meg. Annak minden előnyével és hátrányával.
Az öreg megbízható
Egyrészt a játék egy szívmelengető szerelmeslevél a 90-es évek kicsit bugyuta, de végtelenül szórakoztató lövöldéinek. Gyors és brutális akció, színes ellenfél-és fegyverfelhozatal, robbanások, vér, belek. Ez kiválóan illik is a Warhammer 40K imidzsébe. Hatalmas élmény egy két lábon járó emberi tankkal gázolni az eretnekek széttrancsírozott maradványaiban. Ehhez nagyban hozzájárul a hangdizájn is. Minden lépésünk mennydörgésként dübörög a leszolgált gyárépületekben és techno-templomokban. Kis adagokban a Boltgun kiváló szórakozás lehet a boomer shooter rajongóknak.
Ugyanakkor a Warhammer körítést leszámítva nem túl sok dolgot tud felmutatni, ami elkülöníteni a sokezer hasonló játéktól, ami nap mint nap felbukkan a Steamen. Az ellenfelek sokfélék, de nagyon ritka az, hogy ténylegesen meg kell válogatnunk, hogy milyen taktikát használunk ellenük. Legtöbbjük rövidebb vagy hosszabb életerőcsíkkal rendelkező céltáblaként funkcionál. A fegyverekből sok van, de a felhozatal kimerül a már megszokott klasszikusokban. Gépfegyver, sörétes, plazmavető, rakétavető, gépágyú, ésatöbbi, aki játszott már ilyennel, ismeri a nótát.
Szóval akármennyire is szórakoztató továbbra is a központi játékmenet, olyan játékok árnyékában, mint a Dusk, a Project Warlock 2, vagy az Ultrakill, egyszerűen nem tudok fogcsikorgatva mutogatni olyan játékokra, amik ugyanezen szellemiséget követik, mégis sikerült az élményt olyanná varázsolni, hogy 2023-ban sem kell szégyenkezni a dizájn miatt. A Warhammer 40k: Boltgun jól össze van rakva. De olyan könyörtelenül ütlegel egyetlen hangot a zongorán, hogy hosszabb pályák után fel kellett állnom és ki kellett tisztítanom a csakrámat, mielőtt még Carmack és Romero szelleme átvenné a testem felett az irányítást.
Verdikt: 6/10
Elemental Survivors
Gabe: Ismered a Vampire Survivorst? Nos, akkor nincs mit hozzáadnom: ugyanaz, pepitában. Mehetünk tovább…
…oké-oké, ha még nem hallottál róla, akkor itt egy rövid gyorstalpaló, mely ráhúzható a Vampire Survivorsre, és az Elemental Survivorsre egyaránt. Egy top-down nézetes pixelart játékról beszélünk, ami egyszerűsége ellenére (vagy pont amiatt) borzasztóan addiktív szórakozást nyújt. Ha eggyel egyszerűbb lenne, akkor autoclicker idle-játék is lehetne, de így legalább megkívánja a folyamatos játékos interakciót.
Választott hősünk irányába végeláthatatlanul érkeznek az ellenfelek, nekünk pedig az a feladatunk, hogy minél több fejlesztést magunkra pakoljunk és minél hatékonyabban eltakarítsunk a ránk törő hadakat. A körforgás pedig rendkívül egyszerű: egyre több szörnyet ölünk, majd egyre több szörny jön ellenünk. Ez a loop egyenesen a gyíkagyunkra hat, és ösztönösen jól eső érzéssel tölt el, amikor a teljes képernyőket tudunk legyalulni.
Megkeresett érméinket minden kör után elkölthetjük egy halom fejlesztésre, és új hősöket is kioldhatunk, így mindig épp egy kicsivel erősebben és eltökéltebben vethetjük bele magunkat a következő hirigbe.
Az Elemental Survivors tökéletesen alkalmazza a receptet. Nagyon addiktív, nagyon jól működik a mikro menedzselés benne, és a játékmenet is a maga egyszerűségével folyamatosan “még egy körre” invitál.
Verdikt: 8/10