Újra az az időszaka van az évnek. A Steam berendezte a demópiacot, ahova a fejlesztőkofák kipakolhatják a portékáikat. És akárcsak egy valamirevaló vásáron, itt is van minden hajócsavartól lépesmézig, roguelike-tól a retró FPS-en át egészen az origami-kirakósig. És ahogy az már szokássá vált, én is felhúztam a vándorsarumat, és ellátogattam a gémer-feketetóra.
Eddig mindig észrevettem valami érdekes tematikát. Volt, hogy a soulsike-okkal volt tele minden stand, és olyan is, hogy orrvérzést kaptam a menedzsmentjátékoktól. Most egyik zsáner sem volt felülreprezentálva. Igaz, most jómagam is különösen ügyeltem rá, hogy sok helyről válogassak. Ami azonban érdekes fejlemény, hogy ezúttal mintha közepesen nagy játékok is nagyobb számban képviseltették volna magukat. Persze a demótömeg jelentős részét most is alig ismert indie játékok teszik ki, de frissítő volt olyan játékokkal is találkozni, amiket nagy PS, vagy Xbox bemutatókon jelentettek be először.
Ghostrunner 2
A Ghostrunner első része a 2020-as év egyik legjobb játéka volt. Én teszteltem, sokat lobbiztam azért, hogy bekerüljön a GeekVilág éves top5-ös listájába. Nem is volt kérdés, hogy ránézek erre a demóra, már csak azért is, mert alig két hét múlva érkezik is a második rész. Azonban minden várakozásom ellenére a Ghostrunner 2 első ránézésre kicsit csalódás volt.
Az első rész azzal emelkedett versenytársai fölé, hogy a központi játékmenete hiperfókuszált volt. Szinte mindent kioperáltak a dizájnból, amely nem tette a játékot gyorsabbá, és a platformingot pontosabbá. Persze ez a fajta csőlátás azt is jelentette, hogy a játék nem tudott pár óránál tovább érdekes maradni. De ezt a fejlesztők is tudták, és nem nyújtózkodtak tovább, mint ameddig a takarójuk ért.
Ezzel szemben a második rész már a demóban sokkal szerteágazóbb. Az ellenfelek mozgékonyabbak és sokfélébbek, már az elején több képesség áll rendelkezésünkre, és a platforming, és az abba beleszőtt harc mellett már logikai feladatokat is meg kellett oldani. Egyértelmű, hogy a Ghostrunner 2 egy sokoldalúbb játék akar lenni, mint elődje. Ez becsülendő törekvés, és reménykedem benne, hogy a teljes játék kőkeményen rám cáfol. A demó alapján azonban úgy érzem, hogy a színesebb játékmenet miatt a második rész elvesztette az első egyszerű eleganciáját.
A harc nem folyik olyan szépen egybe a platforminggal, kényelmetlenül megakasztják a tempót a logikai feladatok, és a futkorászó ellenfelek miatt nem igazán lehet egy arénát egy körrel ledarálni. A motorozós rész viszont kiválóan hozta a már ismert Ghostrunner-élményt. Szóval egyelőre vegyesek az érzéseim, és remélem, hogy a teljes verzióban jobban kibontakozik valami új formula, mert egyelőre ez a demó azt mutatja, hogy a kevesebb néha több.
Jusant
Szintén egy olyan játék, ami hamarosan megjelenik – egészen pontosan október 31-én. Addig is érdemes ránézni a demóra, mert engem például nagyon kellemes csalódásként ért. Bár a játék már az első bemutatón megfogott az impresszív látványtervezésével, azzal is tisztában voltam, hogy a DON’T NOD fejleszti. Nekem pedig megvannak a fenntartásaim a Life is Strange alkotóival szemben. A legoptimistább elképzelésem az volt, hogy a Jusant egy szemet gyönyörködtető játék lesz közepesen érdekes sztorival, de elég ízetlen játékmenettel.
És bár a sztoriról nem tudok még nyilatkozni, boldogan jelentem, hogy a demó alapján a játékmenettel szembeni feltételezéseim, úgy tűnik, hamisnak bizonyultak. Fene a rossz májamat. A játék elején kicsit meg is ijedtem, amikor az első kisebb emelkedőnél megjelent a billentyűparancs, amivel fel tudok mászni, én pedig azt hittem, hogy a játék többi részében is hasonlóan passzív lesz a hegymászás. Szerencsére a Jusant csak megmutatta az alapokat, majd viszonylag gyorsan el is engedte a kezemet.
Főhősünk feladata, hogy minél magasabbra másszon egy égig érő tanúhegyen, és ehhez – egyelőre – egy darab biztosítókötél, és a négy végtagja áll rendelkezésre. Karjainkat a kontroller jobb és bal ravaszával váltogatjuk, a kapaszkodókat pedig a bal analóggal tudjuk keresni. Ezen felül el tudunk rugaszkodni a faltól, és el is tudjuk engedni a kapaszkodót, hogy a kötélen himbálódzva új helyeket érjünk el. Mindeközben pedig figyelnünk kell a vészesen fogyó állóképességünkre.
Szóval a Jusant egy nagyon is tisztességes hegymászó-rendszert alkotott. Remélem a demó egyetlen pályája csak az ízelítő volt, mert ezekben a mechanikákban benne van a potenciál, hogy hihetetlenül érdekes interakciókat kínáljon, és hosszú órákig érdekes maradjon. Oh, és nyilván a játék továbbra is csodálatosan néz ki, de ezt mindenki látja a két szép szemével.
Snufkin: Melody of Moominvalley
A cikk írása közben hasított belém a felismerés, hogy talán a legtöbb ember, aki olvas, nem is ismeri a moominokat. Már az én gyerekkoromban sem voltak újkeletűek, és közben felettem is eljárt az idő. Tove Jansson imádnivaló skandináv mitikus vízilovai nagyot mentek itthon a ’90-es években. Volt képregény, voltak filmek, és tisztán emlékszem rá, hogy volt moomin kifestőm és plüssállatom is. Szóval a Melody of Moominvalleyt nem hagyhattam ki.
Legyünk őszinték: ez egy gyerekjáték. Az eredetihez a legkisebb részletekig hű látvánnyal, ölelnivaló karakterekkel, valamint egyszerű, de nagyon kedves, és sokszor meglepően vicces dialógussal. Kicsit fura is videojáték minőségében vizsgálni. Kicsit, mintha a Süsü a sárkányt próbálnánk klasszikus filmművészeti szempontok alapján értékelni.
De csak a miheztartás végett: a Melody of Moominvalley egy point-and-click kalandjáték nagyon enyhe lopakodós elemekkel és még könnyedebb logikai feladványoknak. Egytől kilencvenkilenc éves korig ajánlom. Aki eddig nem ismerte Jansson munkásságát, annak itt a remek alkalom, aki pedig ismerte, az tartozik a benne szunnyadó gyermeknek annyival, hogy minimum a demót megnézze.
Deep Rock Galactic: Survivor
Miután tavaly dúvadként rúgta rá az ajtót az indie iparra a Vampire Survivors, csak idő kérdése volt, hogy megjelenjenek az imitátorok. Elnézést, nem idő kérdése, az indie ipar ennél gyorsabban dolgozik. Már tavaly év végén is ezernyi klón lepte el a Steam alsóbb rétegeit. Azonban, ahogy az a hirtelen összecsapott klónoktól megszokhattuk, ezek nagy részének minősége erősen megkérdőjelezhető volt. Idén már volt pár minőségibb próbálkozás, például a nemrégiben IndieMixbe került Elemental Survivors, de az autoshooter zsáner csak mostanra ért oda, hogy valamennyi innováció is látszik az alagút végén.
Ennek az új hullámnak egyik meglepően ígéretes képviselője a jól ismert Deep Rock Galactic spinoffja, a Survivors. Az alapok megegyeznek a tavalyi műfajteremtővel. Fegyvereink önállóan tüzelnek, miközben ellenfelek hordái szabadulnak ránk. Nekünk csak arra kell ügyelnünk, hogy a karakterünket távol tartsuk a veszélytől, és hogy minél jobb fejlesztéseket szedjünk össze szintlépésnél.
A Deep Rock Galactic: Survivors kétszer is csavar a formulán. Egyrészről a pályáknak vannak előre meghatározott objektívái. Van, hogy ki kell csalogatnunk, és meg kell ölnünk egy különösen nagy űrrovart. Máskor meg kell keresnünk és elpusztítanunk kisebb tojásokat. Ez már egyel több réteget ad a játékmenetnek, és bár egyelőre nem találkoztam olyan formabontóan érdekes feladatokkal, gyakorlatilag végtelen potenciál van a fejlesztők kezében.
A másik érdekesség a tereptárgyak használata. A pálya nem csak egy hatalmas, üres mező (vagy könyvtár), hanem egy véletlenszerűen generált barlang. Ráadásul nem csak a bejárható terület változik, hanem bánya lévén nem átjárható kőzethalmok, és ásványi anyagok is megtalálhatóak. Ezeket űrtörpénk csákányával tudjuk megbontani, így új utakat, mellékjáratokat és menekülési útvonalakat nyithatunk.
Annyi kivetnivalóm azért van, hogy a zsáner alapkövei nem annyira erősek, mint más, tradicionálisabb autoshooterek esetében. Kicsit unalmasabbak a fejlesztések, a fegyverek, és kevésbé kielégítő lemészárolni ellenfelek hordáit. De ezek mind olyan dolgok, amiken még bőven lesz idő javítani.
Paper Trail
Valahol lenyűgöző, hogy a személyes logikaijáték-toplistám tetején mai napig a 2019-es Baba is You trónol. Tudom, tudom, a logikai játékok nem éppen a legnagyobb közönséget vonzó mega-blockbusterek. Ennek következményeképp ezen alkotások készítői szűkösebb erőforrásokkal gazdálkodnak. Ebben a kontextusban nem is annyira meglepő, hogy négy éve nem készült kreatívabb puzzle játék, mint a Hempuli Oy lingvisztikai fejtörője.
Most azonban új, és nagyon is ígéretes kihívó jelent meg a láthatáron a Paper Trail képében. Letisztult és kreatív vizuális dizájn, relaxáló zene, humoros dialógus. Minden megvan egy tisztességesen összerakott játékhoz. A nagy trükk azonban az, hogy a Paper Trail minden pályája kisebb papírlapokból áll. Ezeknek két oldalán más-más tereptárgyak és útvonalak vannak. Mi pedig játékosként ezt a papírpályát tudjuk kedvünkre forgatni és hajtogatni. Az egyetlen szilárd szabály, hogy a főszereplő nem kerülhet át a papír hátoldalára.
Nehéz szavakba önteni, hogy ebben a koncepcióban mennyi lehetőség rejlik. Már a demó is kimutatta a foga fehérjét, és anélkül, hogy sokat spoilereznék: az ösvények összeollózása csak a jéghegy csúcsát jelenti a Paper Trailben. Hihetetlenül ígéretes projekt, és már csak azért is érdemes lecsekkolni, hogy megnézzétek, mennyit ki lehet hozni egy egyszerű, de nagyszerű alapötletből.
Forgive Me Father 2
Ha azt hittétek, hogy megússzátok ezt a demóbemutatót retro FPS nélkül, akkor nagyon tévedtetek. Egyébként is horrorhónap van, és bár a Forgive Me Father nem explicit horrorjáték, tagadhatatlanul vannak részek, amitől felállt a szőr a hátamon. Már az első rész is lenyűgözően jól nézett ki a képregényes, stilizált látványával. A második rész pedig azt példázza, hogy mennyit lehet javítani egy jó koncepción majdnem csak annyival, hogy kipofozták a fényezést és a tükröződéseket.
Az alapok nagyjából maradtak: frenetikus, adrenalinpumpáló lövöldözés elhagyatott elmegyógyintézetekben, kolostorokban és romos városokban. De az első részhez képest minden egy kicsit jobb. Jobb érzés lőni, kellemesebb a mozgás, kidolgozottabbak a modellek. Míg az eldőknek olyan érzete volt, mint ami egy közepes FPS-t akar eladni nagyon jó körítéssel, addig a Forgive Me Father 2 a saját lábán is meg tud állni. Azon felül természetesen, hogy továbbra is lenyűgöző az atmoszféra.
Még nem zárt be a bazár
De ahelyett, hogy tovább tépném a számat, arra bíztatok mindenkit, hogy maga is látogasson el a Steam októberi kirakodóvásárára. Nem csak azért, mert ennyit ingyen sehol máshol nem fog szórakozni, hanem azért is, mert a változatos médiafogyasztás gazdagítja a lelket. Még nekem is be van tárazva vagy húsz demó, amihez hozzá sem tudtam nyúlni, úgyhogy majd a standoknál találkozunk!