Úgy tűnik, hogy a Disney lassanként kilábal a válságból. Persze messze még az egykori fényük, de már a lokális minimum is a hátuk mögött van. Idén először a Pixar robbantott nagyot az Agymanók 2-vel, aztán az MCU kapott erőre Deadpoolék kaladjaival. Most pedig eljött az idő, hogy a saját gyártású animációs filmek is visszatérjenek a helyes útra, és végleg elfeledhessük a jelentéktelen Kívánságot. Úgy tűnik azonban, hogy ehhez tökéletesen biztosra akartak menni, és még csak az esélyét sem adták meg annak, hogy valami rosszul süljön el. Ambíciók és kockázat nélkül azonban ritkán születik maradandó végeredmény, és a biztonsági játék nem emeli ki a legtisztességesebb iparosmunkát sem. Így a Vaiana 2 is hiába szórakoztató és látványos, messze nem szól akkorát, mint elődje, de annál több hiányérzetet hagy maga után.
Ki lakik odafent, kit rejt a felszín?
A Vaiana 2 nem sokkal az első rész vége után veszi fel a fonalat. Az átok megtört, Motonui népe újra ki mer hajózni a nyílt tengerre. A leglelkesebb felfedező persze továbbra is Vaiana, aki kis vitorlásán sorra járja be a polinéziai szigetvilágot más törzsek után kutatva. Azonban hiába talál rájuk utaló nyomokat, más emberrel sosem hozza össze a sors. Egy látomásból aztán kiderül, hogy ez nem is véletlen. Régen Motufetu szigete volt az összekötő kapocs a törzsek között, azonban egy féltékeny isten, Nalo elsüllyesztette azt, és hatalmas vihart bocsátott a környező tengerre. Az ősök Vaianát kérik meg, hogy próbálja megtörni ezt az átkot is, és valahogy egyesítse a szétszóródott népeket, akiket elszigetelten csak a pusztulás vár.
Vaiana így egy saját legénységet toboroz, hogy egy nagyobb hajón szeljék át az óceánt. Az út pedig nem csak azért lesz nehéz számára, mert otthon kell hagynia kishúgát, Simeát, de azért is, mert Nalo területén az Óceán sem tud a segítségére lenni. Nagy szüksége lenne hát Mauira, a félistent azonban Nalo egy szolgája, Matangi tartja fogva. A találkozás persze így is elkerülhetetlen, és a kis csapatnak ismét meg kell mentenie Óceánia népeit a természetfeletti veszélyektől. Csak ezúttal ez már nem olyan hatásos, és nem csak a fenyegetés hasonlósága miatt.
Félismerős félistenek
Mert azért elég sok rokon vonása van a két résznek. Ezek egy része persze teljesen érthető, hiszen a Vaiana identitását is megadó motívumokról van szó, mint az elhajózás, a megszokott és az ismeretlen ellentéte, vagy éppen az ősök és a hagyományok. De ezen felül is lesznek olyan dramaturgiai elemek, amelyek újra és újra utat találnak a vászonra. Így az élmény semmiképpen nem lesz friss, még úgy sem, hogy egyszer-egyszer sikerül csavarni egyet ezeken a toposzokon. És arra is figyeltek azért, hogy sose menjen át teljes fénymásolásba a Vaiana 2. Pont annyi újat ad, hogy ne legyen kellemetlen, de annál egy cseppnyivel sem többet, mert az már kockázatos lenne.
A film a humorában is visszanyúl az ismerős, biztonságos elemekhez. Heihei, a lökött kakas, és Pua, a kismalac leuralják a poénokat. Az elején meg is ijedtem, hogy ha olyan koncentrációban szerepelnek, mint az első tíz percben, akkor az nagyon hamar fárasztóvá válik, de aztán hígult a jelenlétük. Emellett az eszköztáruk is bővült pont annyival, hogy mégse egy az egyben ugyanazokat a vicceket lehessen elsütni velük.
A Vaiana 2 tehát sokszor ismétli magát, de még megáll azelőtt, hogy ez igazán zavaró lenne. És mindettől függetlenül végig egy szórakoztató, kellemesen izgalmas kaland marad. Van egy remekül eltalált, pörgős tempója, amely nem ül le, és hajt előre. Bár a tét nem mindig érződik akkorának, mint ami a cselekmény szempontjából indokolt lenne, de lehet szorítani a szereplőkért. És bőséggel lesznek vicces és aranyos pillanatok is, amelyek szinte exkluzívan a kisebb gyerekeket célozzák meg, de általában felnőttként sem kínos a Vaiana 2.
Viszontlátásra!
Fontos tehát leszögezni, hogy a Vaiana 2 egyáltalán nem egy rossz film, sőt, egy remek élmény az egész családnak. Viszont ezen kívül nem nehéz csalódásként megélni, hogy szinte semmiben nem ér fel az első részhez. Az új karakterek például egyáltalán nem mind meggyőzőek. Vaiana legénységének tagjai leginkább comic reliefként szuperálnak, egy minimális jellemfejlődéssel. Ez utóbbi is egy montázs alatt történik, egyébként még a legkiélezettebb helyzetben is csak a hangulat oldására vannak ott. Moni, Maui nagy rajongója például szinte semmivel nem mélyebb, mint Vaiana fanatikus követői a szigetén. Egy mondatban összefoglalható személyiségük van, és amint befut egy jelentősebb szereplő, visszalépnek háttértáncosnak. Matangi egy sokkal érdekesebb figura, de ő messze nem tölt elég időt a vásznon.
Legalább Vaiana és Maui továbbra is egy remek páros. Az ő párbeszédeik – legyen az mélyebb eszmecsere vagy csipkelődés – a film lelkét jelentik. A kémiájuk viszi a hátán a Vaiana 2-t, amely nekik is köszönhetően lesz kalandos és lendületes. Így jó hangulatban hajózhatunk be a fináléba, hogy ott egy újabb csalódás érhessen minket. A nagy leszámolás hiába más formátumú, mint az első részben, mégsem ad teljes katarzist. Mintha hiányozna belőle valami. Aztán a stáblista közbeni jelenet mindent megmagyarázott.
Ugyanis szinte biztos, hogy készül egy harmadik rész (legalábbis ha ez a film anyagi siker lesz). És úgy tűnik, kényelmesebb volt ekkorra tartogatni a puskaport. Ezért nem lettek sem az ellenfelek, sem a karakterek kiaknázva, ezért nem kapunk egy valódi lezárást. A Vaiana 2 így pedig érezhetően egy köztes állapot, és nem egy teljes körű élmény, mint az első rész. Ez ad neki egyfajta súlytalanságot is, függetlenül attól, hogy a befejezéséből így is ki tud kanyarítani egy kedves üzenetet, és úgy általában egy szerethető élmény.
Fenséges hullámok
A Disneynek nagy szerencséje, hogy animálni nem felejtettek el, és pénzük is bőven jutott erre a filmre. A Vaiana 2 egyszerűen gyönyörű, legyen szó a végtelen óceánról, a magas hegyekről, kis falvakról, vagy sebes hajókról. Ha kell, grandiózus méretekben, ha kell apró részletekben is lélegzetelállító. A bevilágítás parádés, és az arcmimika is lenyűgöző. Az érzelmeket pompásan átadják, mindezt úgy, hogy a nem élethű karakterek mellett sem alakul karikatúra-szerűvé az egész. Talán egyetlen pont volt, ahol kényelmetlennek éreztem a CGI-t, de ezen kívül egy parádés, lenyűgöző látványt kapott a Vaiana 2, természetesen remek karakterdizájnokkal, ebben az újoncok felé sem lehet panasz.
És a zene sem rossz, igaz, most nem voltam annyira meggyőzve, mint az első rész dalaival. Persze lehet, hogy csak elsőre volt furcsa némelyik, meg produkciós a minőségre sincs kifogásom. Viszont sem a klasszikus, nagyot éneklős Disney-betétekben, sem az “alternatívabb” számokban nem sikerült elérni a How Far I’ll Go vagy a You’re Welcome szintjét. Sőt, a végén felcsendülő We Know the Way jelenti zenei téren a csúcspontot. De mint mondtam, ettől még vannak színvonalas új számok, mint Matangi dala, csak nem látom magam előtt, hogy klasszikussá válnak.
Verdikt
És talán az egész Vaiana 2-ről elmondható, hogy színvonalas, szórakoztató, de valószínűleg nem válik klasszikussá. Lendületes, hangulatos, de semmi igazán mély vagy új nincs benne. Kevés az olyan pillanat, amin el lehet gondolkozni, és értékes tanulsággal szolgálna. A befejezés ilyen szempontból erősebb, de minden másból pedig elég gyenge, és így a Vaiana 2 csak egy felvezetés egy trilógia záró epizódjához. Ettől még egy szerethető családi film, csak éppen a felnőtteknek nem ad annyit. Pont emiatt alakult ki a dilemmám is, hogy hány pontot adjak neki. Végül tekintve, hogy közben azért milyen jól éreztem magam, és figyelembe véve a célközönséget, felfelé kerekítettem. Csak érdemes tudni, hogy messze még a Disney új aranykora.