A Hill-ház szelleme, a A Bly-udvarház szelleme és az Éjféli mise után Mike Flanagan ismét egy újabb horrorsorozattal borzolja a kedélyeket a Netflixen. Ezúttal egy 1839-es Poe művet vett alapul (bár több, egyéb novella átértelmezése is fel-feltűnik a sorozatban – a szerk.). Az Usher-ház vége című novella az elmúlt 100 évben számos feldolgozás formájában került már képernyőre, Az Usher-ház bukása legújabb iterációja pedig egy ízig-vérig modern társadalomra hangszerelt változat lett.
Sosem esszük már meg a gazdagokat
Az utóbbi években felélénkült a popkultúrában a gazdagokkal szembeni ellenérzés és maró kritika. Az eat the rich mozgalom minden sarkon ránk integet, de néhány erősebb próbálkozáson kívül legfeljebb csak a frusztrációk ventillálására jók ezek az alkotások. A megalomán gépezetre összefogás nélkül nincs ráhatásunk, és valljuk be, mi magunk is részei vagyunk a problémának. Legalábbis a legtöbb cégvezető ezt akarja lenyomni a torkunkon.
A Netflixen most debütáló Az Usher-ház bukása pedig olyan, mintha az Utódlás vett volna egy horrorkanyart és végignézhetjük, ahogy néhány piszkosul gazdag személy megkapja a morális igazságszolgáltatást.
A minisorozat nyolc része alatt jó mélyre ásunk a hedonizmusban, álszentségben, arroganciában és a despotizmusra hajazó gigavállalati struktúra mocsarában. Arra érdemes készülni, hogy szimpatikus karakterrel nem nagyon fog találkozni a néző. És mégha néhányuk elemi motivációját meg is érthetjük, garantáltan tesznek róla, hogy eszközeik velejéig romlottak, és nem számít hány emberen kell átgázolniuk, hány szabályt kell megszegniük, hogy elérjék céljaikat.
![](https://i0.wp.com/geekvilag.hu/wp-content/uploads/2023/10/image-23.png?resize=640%2C338&ssl=1)
Apáink bűne
Nem spoilerezek el ezzel semmit, Az Usher-ház bukása konkrétan azzal kezdődik, hogy Roderick Usher (Bruce Greenwood) a gyerekei temetésén ül. Tartalmas és termékeny élete során öt anyától hat gyermeket nemzett, akik most két hét leforgása alatt mind odavesztek.
A gyógyszeriparban tevékenykedő, gusztustalanul gazdag és hatalmas Usher családot folyamatosan el akarják számoltatni a teljesen nyilvánvaló gaztetteik és visszaéléseik miatt. Azonban olyanok, mint egy sikamlós angolna: mindig kicsúsznak az igazságszolgáltatás markából.
Az eltökélt ügyész Auguste Dupin (Carl Lumbly) viszont nem adja fel, és egy titokzatos informátorra hivatkozva megbolygatja a bírósági tárgyalás menetét. Az Usherék abszolút érzelemmentesen nekiállnak kideríteni ki szivárogtathat a családból. Még egy 50 millió dolláros vérdíjat is kitűznek az “árulóra”.
Aztán megkezdődnek a rejtélyes halálesetek. Az Usher-gyerekek szépen sorban hullani kezdenek, a család ügyvédje és problémamegoldó embere, Arthur Pym (Mark Hamill) rááll a nyomozásra és a kompromittáló nyomok eltűntetésére. A vérvonal örököseire egyenként felhúzhatók bizonyos archetípusok, de a készítők nem álltak meg klisék puffogtatásánál.
Mindegyik gyerek teljes ívet ír le a sorozatban, és emiatt egyesével nem is mennék végig rajtuk, mert mind a hatukról külön esettanulmányt lehetne írni.
Egy idő után a véletlenek egybeesése már nem tűnik logikus magyarázatnak. És ahogy jobban elmerülünk Roderick és nővére, Madeline (Mary McDonnell) múltjában, egyre egyértelműbb, hogy egy felsőbb hatalom munkálkodik a háttérben.
Közben azt is megismerhetjük, hogyan jutott el Roderick és Madeline a céges tápláléklánc csúcsára. Ami végül mindenre magyarázatot fog adni, és összeáll, hogy miért volt bukásra ítélve az Usher-ház.
Mindamellett, hogy Az Usher-ház bukása egy izgalmasan összepakolt alkotás lett, nagyjából minden téren képes volt kiemelkedőt nyújtania. Nagyon ritka, hogy ennyire konzisztensen jól működik a rejtély, a felszínen történő események sorozata, a múltidézés, a horror és a társadalom kritika. Az a legnagyobb csoda, hogy nem siklott félre az első adandó alkalommal.
![](https://i0.wp.com/geekvilag.hu/wp-content/uploads/2023/10/image-24.png?resize=640%2C338&ssl=1)
Tényleg a pénz a minden?
A közel nyolcórás játékidő során van bőven idő elmélyedni a népes szereplőgárda lelkivilágában, és megérteni ennek az elcseszett családnak a rideg valóságát. Az Usherék gyakorlatilag csak a pénz és a hatalom mentén képesek létezni. A boldogságot egyáltalán nem ismerik, csak utánozni próbálják érdekkapcsolatokkal, drogokkal és itallal.
A lelkiismeretük már nagyon régen el van zárva jó mélyre, és csakis addig látnak, ameddig a saját önző érdekeik teljesülhetnek. Miközben kifelé azt mutatják mennyire harmonikus és életszerű bármi, amit csinálnak.
A sorozat jól pengeti azokat a húrokat, amiken a nézőből kiválthat heveny hányingert a pofátlanul gazdag emberek irányába. A kritika folyamatosan jelen van, de a csúcsot az utolsó epizódban éri el, amikor Madeline tart egy monológot. A jelenet érdekessége, hogy nem a kisember szájából hangzik el a kritika. Madeline tisztában van a világ működésével, és mégis a nagykutyák hipokrata prédikálása révén a fogyasztókra, az egyszerű emberekre nyomja át az összes felelősséget.
Hiába kapcsolódik a téma ehhez a kritikához, mégsem kezdek bele nagyszabású okfejtésekbe, miért iszonyatosan káros, hogy az átlagemberek szorongásait hízlalják a multik vezetői, miközben ők a felelősek a legtöbb környezet- és társadalomromboló tevékenységért.
Az azonban egy bitang erős momentum, amikor szembesülhet a néző, hogy valójában mennyire idiótának és szolgalelkű báránynak tekintenek mindenkit. Rákenik a fogyasztókra, hogy fogyasztanak, miközben az információs és digitális post-truth világban a mi adataink, mi magunk vagyunk a tömegcikkek, és folyamatosan stimulálva vagyunk, hogy még többet fogyasszunk.
Nem egy Netflix-sorozattól vártam, hogy ilyen erősen kiszóljon a nézők felé, de borzasztóan örülök, hogy megtette. Érdemi haszna nem valószínű, hogy lesz, de ha már a gondolat csíráját elültetik az emberek fejében, talán egyszer eljutunk a megfelelő személyek felelősségvonásáig is.
![](https://i0.wp.com/geekvilag.hu/wp-content/uploads/2023/10/image-25.png?resize=640%2C320&ssl=1)
Verdikt
Az Usher-ház bukása sokkal jobban sikerült, mint azt vártam. A Hill-ház szelleme mellé lazán betehető, sőt, számomra néhány ponton meg is ugrotta annak a színvonalát. A Bly-udvarház után nem is volt magasan a mérce, és talán az elvárások hiánya miatt tudott ennyire betalálni.
A nyolc rész végig feszült és képes fenntartani a rejtélyt, és úgyis izgalmas, hogy konkrétan az első jelenetben kiderül, hogy a később megismert szereplők meghalnak.
Sajnos a táptalajként szolgáló novellákhoz még nem volt szerencsém, de ha tippelnem kéne, akkor a neveken kívül nem sok hasonlóságot fedezhetnék fel a sorozat és az alapként szolgáló művek között. Ellenben a nyolc epizód ügyesen van megírva, a rendezés remekül egyben tartja, és csak néhány szájbarágós dialógus tudott kizökkenteni.
A színészek remek formájukat hozzák, illetve a látvány és a horror is jól együttműködik a sztorival. Sőt, kifejezetten jól áll neki, amikor horrorba fordul. Ezek a jelenetek gyakran elég véresek és brutálisak, ami szintén meglepő, de üdvözlendő.