Ahogy a rajongók már bizonyosan tudják, a Mysterious Universe új fejezet előtt áll, melynek első fecskéje már meg is érkezett Lángvörös égbolt címmel. Ha új olvasó vagy, és el vagy veszve a megannyi kötet között, akkor érdemes lehet először az összefoglaló cikkünkkel kezdened. Megvagy? Akkor irány a háború!
Régi új konfliktus
Michael Walden rendesen belevetette magát a Paul Wittgen-kalandokba az elmúlt pár évben, azonban most új irányból közelíti meg az MU termetes világát. Noha sosem elég az önbizalomtól duzzadó praetoriánusból, most mégis visszamegyünk kicsit az időben, hogy az Arturus-lázadás címre keresztelt vadonatúj sorozat nyitókötetében a Mysterious Universe történelmének egyik legérdekesebb konfliktusának kezdetéről olvashassunk.
A Lángvörös égbolt egy tömör, ám annál szükségszerűbb előszóval (vagy összefoglalóval, ha úgy tetszik) indít, amiért nem lehetek elég hálás. Így az olvasó pillanatok alatt képbe kerül, hogy melyik korban járunk, és melyik esemény kerül előtérbe a könyv során.
A történetet 2574 októberében kapjuk fel, ahol Ameera Laith, a Birodalombiztonsági Hivatal (BBH) ezredese épp egy nem túl szofisztikáltan végrehajtott akcióban vesz részt. A balul elsült küldetés következményeként átkéreti magát az álmos Carnopol Zéta nevű bolygóra, ahol a sereg hierarchiájában feljebb bukva, egy fedett misszió keretén belül dandártábornokként beépülve igyekszik kiszagolni egy esetleges árulót a felső vezetésben.
A legfelsőbb körökben az a hír járja, hogy III. von Anstetten uralkodásának kihívója támadt Nagy Arturus személyében. Arturusnak egyre több követője van, és bármelyik pillanatban eluralkodhat a káosz a birodalomban. Itt jön Ameera és a Carnopol Zéta a képbe, és megkezdődik a nyomozás. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a félelmek beigazolódnak, és közvetve ugyan, de Arturus befolyásoltságába tartozó yoross haderők megtámadják a Carnopolon állomásozó éppenhogy felkészült birodalmi haderőt.
Kő kövön
Mindig is a gyengém volt az a fajta történet, amikor megérkezik a kezdetben kissé ellenszenves kívülálló és eltökélt célja összerántani a szedett-vedett társaságot. Ez személyes fixációm, kilóra meg lehet venni már csak a felvetéssel. A Lángvörös égbolt-ban is lényegében ez történik, és nagyon szórakoztató végigkövetni, ahogy a kissé elkényelmesedett hadtest ütőképes és összehangolt sereggé válik.
A Lángvörös égbolt egy roppant sodró lendületű alkotás. Míg a könyv nagyjából első fele ügyes világépítés, a másik felére egy egybefüggő akció- és adrenalinbombát kapunk, ahol nincs megállás. Amint megkezdődik a háború, Walden szabadjára engedi az összes felhalmozott energiáját. Kő kövön nem marad. Földön, levegőben, űrben követhetjük végig az elképesztő iramot diktáló csatározást. A lendület kitart a könyv végéig, és ezen a ponton már képtelen vagyok véka alá rejteni, hogy mennyire várom a folytatást.
Az alapsztori magával ragadó, önmagában is érdekes. A karakterek szintjére levetítve sem veszít a fókuszból, miközben a háttérben egy grandiózus konfliktus van kialakulóban.
És tudom, valószínűleg rossz ajtón kopogtatok, ha a Mysterious Universe-t azért kérném számon, mert karakterei nincsenek Mariana-árok mélységekben agyondolgozva. Mégis, az igényem egyre erősebb rá, és simán lenne még hely kibontani a szereplőket. A Lángvörös égbolt során különösen hiányzott efféle vonulat, hiszen a legtöbb szereplő önmagában is érdekes, de csak pont annyira, amíg a motivációjuk tiszta és hihető az olvasó oldaláról. Azonban mégis úgy érzem, hogy nincs kiaknázva minden potenciál.
Amit viszont tudok, hogy Walden többször bebizonyította, hogy képes fantasztikus karakteríveket írni. És az MU-kötetek még biztosan elbírnának egy kicsivel több kifejtést és mélyítést anélkül, hogy a sorozatra jellemző könnyed hangvétel és akciójelenetek pattanásig feszült izgalma csorbulna.
A fentebb taglaltakra a legegyértelműbb példa nem más, mint Ameera. A kiváló, ám forrófejű BBH ügynök, akinek küldetése a Carnopol Zétára egyszerre száműzetés és lehetőség a bizonyításra. Felfelé bukott a katonai hierarchiában, és egy komplett hadsereget kellene felráznia az unalmas hétköznapjaiból. Mindenképpen helyt akar állni az új pozícióban, még akkor is, ha jobbára a látszat miatt került oda. Viszont a belső vívódásait csak halványan érinti a könyv, pedig ebből egy sokkal erősebb drámát is lehetett volna kerekíteni.
Verdikt
Összességében a Lángvörös égbolt egy szuper nyitánya egy grandiózus történeti szálnak a Mysterious Universe gigászi sorozatában. Úgy néz ki, hogy Michael Walden nem tud hibázni. Remek alapot szolgáltatott és megágyazott a további könyveknek, miközben meg merem kockáztatni, hogy sok előismeret nélkül, önállóan is élvezhető lett ez az alkotás.
A néhány bekezdéssel korábban tárgyalt nüansznyi hibái ellenére tök jó és valamelyest árnyalt karaktereket vonultat fel. A főbb szereplőkön kívül Jamie Powell őrnagy vált a kedvencemmé, aki képtelen lakatot tenni mocskos szájára. De legalább van annyi önreflexiója, hogy konzekvensen bocsánatot kér érte. Nem tagadom, Powell megnyilvánulásai gyakran csaltak mosolyt az arcomra.
A sztori egyaránt jól működik a karakterek és a nagy egész szintjén is, a csatajelenetek pedig egyenesen parádésak lettek.
Nem is ragoznám tovább, Mysterious Universe-rajongók: ha még valami oknál fogva nem vetettétek bele magatokat az Arturus-lázadásba, akkor itt az ideje. De új olvasóknak is egészen nyugodt szívvel tudom ajánlani. Könnyen felkapható a fonal, és nem kell előzetes MU-előismeret ahhoz, hogy élvezzétek ezt a kötetet.
A recenziós példányért ezúttal is hálánkat küldjük a Tuan kiadónak, és Michael Waldennek.