Végre beköszöntött a HorrorHónap a GeekVilágon, ebből (is) kifolyólag úgy voltam, hogy itt az ideje egy kis borzongásnak. Szerencsére adta magát a dolog, nemrég debütált ugyanis a Disney+ stremingszolgáltatón a Nincs, aki megmentsen című sci-fi.
Tavaly a Nope már megpróbálkozott új színt vinni az inváziós horror műfajba, kíváncsian vártam tehát, hogy Brian Duffield mivel tudja meglepni a borzongani vágyókat. A végeredmény ugyan közel sem lett tökéletes, mégis meg tudott lepni jó értelemben a film.
Betolakodók a nappaliban
A történet egy csendes amerikai kisvárosban játszódik, főhősnőnk pedig az egyedül élő Brynn. A lány egyedül él a gyerekkori otthonában, képtelen túllépni az édesanyja, Sarah és a legjobb barátja, Maude elvesztésén. Varrással és makettváros építéssel tengeti a mindennapjait, a közösség ugyanis szó szerint kiközösítette egy gyerekkori tragédia miatt.
Egy nap aztán bekopogtat hozzá az űrbéli invázió egy idegen személyében, hősnőnk pedig kénytelen szembenézni a múltja árnyaival és az idegenek megjelenésével. Természetesen csak magára számíthat, a múltbeli hibája miatt pária lett a városlakók szemében, hiába is fordul segítségért.
Ő persze nem esik kétségbe, fegyvert ragad, útját pedig kihűlt ufo-tetemek jelzik. Jó, egy kicsit túloztam, lényeg a lényeg, hősnőnk végre először az életében a sarkára áll és megpróbálja túlélni az égi tünemények érkezését.
Senki sem hallja a sikolyod!
Alapból tetszett a film felütése, az izoláció, a magány és az egyedüllét már az első perctől kezdve megágyaz a feszültségnek. Remekül építgeti a hangulatot a Nincs, aki megmentsen, az meg külön öröm, hogy a jump scare részek egyáltalán nem érződnek feleslegesnek.
Mivel jómagam nem vagyok keményvonalas horror-rajongó, így az ijesztő részek tényleg rám hozták a frászt. Ehhez még hozzájön az is, hogy az idegenek ábrázolása a klasszikus UFO-dizájnt követi, persze a megszokott receptet megspékelte a rendező új ötletekkel.
Az idegenek változatos formában és méretben bukkannak fel, az inváziós filmektől szokatlan módon korántsem vérszomjasok (annyira), plusz kaptak különféle telekinetikus képességeket. Szerencsére itt nem következik be az a malőr, mint a Jelek vagy a Világok Harca filmekben, hogy valamilyen ostoba módon kiderül róluk, hogy mi is a gyenge pontjuk. Ja és az arctámadó parazitákat nem is említettem, csak hogy meglegyen a kellő testhorror-dózis.
Testrablók támadása
Az inváziós filmek velejárója a pusztítás, a gigantikus űrhajók és a romba dőlő városok látképe. Na ehhez képest a Nincs, aki megmentsen a csendesebb utat választja, a hatalomátvétel csendben, családi házról családi házra vándorolva következik be.
Sajnos akad azért pár logikai bukfenc és átgondolatlanság a filmben, viszont én végig azt éreztem, hogy ezúttal nem egy szokványos invázióval van dolgunk. Sokkal inkább egy morbid emberkísérlet közepébe csöppentünk, az alany pedig nem más, mint a főhős, Brynn.
Mondanom sem kell, hogy Kaitlyn Dever remek alakítást nyújt a lelkileg sérült lány szerepében. Pusztán a grimaszaival, az arckifejezésével képes prezentálni a lelkében tátongó űrt. A filmben ugyanis nincs szöveg egyetlen egy mondatot leszámítva.
A néma hős elsőre furcsa lehet, bár számomra ez inkább volt egyfajta kreatív filmnyelvi eszköz, mint negatívum. Emellett a karakter izoláltságából fakadóan még érthető is a döntés.
Csak magadat mentheted meg!
Brynn elsőre a szokásos traumatizált horror-hősnek tűnik, szerencsére a rendező, Brian Duffield ennél azért kicsit többet ki tudott hozni a karakterből. Természetesen a központi motívum továbbra is a traumákkal történő szembenézés, a múltunk, a tetteink elfogadása. Mégsem éreztem megszokottnak, mivel pont Brynn sérült elméje szolgáltatja a tökéletes táptalajt az idegenekkel történő ellenállásra.
Nem kapunk a Nincs, aki megmentsen végére egy harcos amazont, viszont hősnőnk kreatívabbnál kreatívabb módon irtja az idegen létformát. Sorsa elől természetesen ő sem menekülhet, az út végén várja őt a végső feloldozás és a múltbeli tragédia, az elvesztett barát elengedése.
Külön kiemelném a végső csavart, a „boldog” lezárást, ami sok embernél egészen biztosan kiveri majd a biztosítékot. Kifejezetten „gonosz” módon bánik el a nézőkkel a film, a nyitva hagyott befejezés pedig számos kérdést felvet. Mindenféle spoiler nélkül elmondhatom, hogy egy olyan befejezést kaptunk, amin napokig lehet gondolkodni és vitatkozni.
Minden jó, ha jó a vége
Brynn karakteréből fakadóan a Nincs, aki megmentsen befejezése magában hordozza a kérdést, miszerint továbbra is szeretnénk-e a magunk által megteremtett álomvilágban élni vagy elfogadni a valóságot. Többek között emiatt is érdekes volt látni a hősnőnk és az idegenek kapcsolatának az alakulását. Kissé morbid belegondolni, de felfogható a film egyfajta emberkísérletnek is akár, legalábbis több jel erre utal.
A figyelmesebb nézők erős párhuzamot vonhatnak a film nyitó, makettházas jelenete és a lezárás között. Végső soron ugyanis Brynn álma tényleg valóra vált, elfogadta őt a közösség, megbocsátottak neki, ő lett a hercegnő az elvarázsolt kastélyában. Legalábbis az egyik megfejtés szerint. A többit inkább ne firtassuk.
Verdikt
Végső soron a Nincs, aki megmentsen egy több mint korrekt inváziós horror. A feszültséget és a borzongató atmoszférát remekül építi fel, a látványvilág korrekt, az ijesztegetés pedig egyáltalán nem öncélú vásári parasztvakítás. Természetesen megvannak a maga hibái, hajlamos a rendező néhol logikátlan döntéseket hozni, a cselekmény menete néhol kevésbé érthető.
Ettől függetlenül egy emlékezetes horrort kaptunk, ami minden téren sikeresen felnőtt a nagy elődökhöz. Kaitlyn Dever remek alakítása mellett a Nincs, aki megmentsen lezárása is bőven szolgáltat beszédtémát. A nyitva hagyott befejezés egy folytatásért kiállt, én mindenesetre szívesen megnézném, hogy hogyan is folytatódik Brynn sztorija. Amennyiben lehetséges, ezúttal több hanggal és szöveggel.