A Netflix újfent nem lőtt mellé. A Richard K. Morgan Valós halál regénye alapján készült Altered Carbon sorozatot már az év sci-fijeként emlegetik, szorosan az Expedíció mellé helyezve. Ha olvastátok cikkeinket a Natalie Portman főszereplésével készült filmről, vagy a könyveredetiről, akkor sejthetitek, hogy a mai cikkalanyunk erős előnyből indul az Expedícióhoz képest.
A Valós halál (Altered Carbon) idén az általam olvasott könyvek közül lazán benne van a top 10-es listámban. A cyberpunk műfajjal egyébként is bármikor le tudnak venni a lábamról, főleg ha az még jól meg is van írva. Richard K. Morgan Takeshi Kovacs-trilógiájának következő kötete augusztusban jelenik meg magyarul az Agave kiadó gondozásában, tehát akinek tetszett az első rész, az legyen résen. De most ejtsünk néhány szót a Netflix nagy költségvetésű, saját gyártású sorozatáról.
[h]A Netflix tudja, mitől döglik a légy[/h]
Az évad első fele nagyjából teljesen pontosan követte a regény cselekményét. Máris felírhatjuk lajstromunk pozitív oldalára a színészeket, a díszleteket és a hangulatot. A könyvet előbb olvastam el, mint ahogy megnéztem a sorozatot, és annak ellenére, hogy egy képet sem láttam a szereplőkről, azt kell mondanom, hogy tökéletes munkát végeztek a castinggal. Szinte mindenkit úgy képzeltem el a fejemben, ahogy azt sikerült a képernyőkre álmodni a készítőknek. Elsőre talán a Kristin Ortegát játszó Martha Higareda nem tűnt telitalálatnak. A folyamatosan mosolyra húzódó szája nem épp egy kemény nyomozót adtak vissza, de később sokkal jobban hozta a karaktert. Olyannyira, hogy a Takeshit alakító Joel Kinnamannal nagyon hitelesen egymásra találtak, és remekül működtek a közös jeleneteik.
Ahogy a bekezdés elején írtam, az első fele követte csak a könyv nagyjából pontos rendjét. Azután olyannak hatott az egész, mintha a készítő stáb nem is olvasta volna tovább a könyvet, vagy legalábbis nagyon részegen. Teljesen felborult a tempó, más lett hangsúlyos, és mintha totál összekeverték volna a karaktereket. Ezek így külön-külön nem számítanak főbenjáró bűnnek, elég megbocsátó vagyok az adaptációkkal mostanában, de összességében azért párszor kivetett a hangulatból és meg kellett állnom gondolkodni, hogy akkor most mi van.
Az ötlet, hogy lecserélték az MI hotel karakterét, egészen szimpatikus volt. A legendás rocksztár Hendrix helyett a horror klasszikus fekete hollójára, Poe-ra váltották a mesterséges intelligenciával rendelkező hotelt. Ez a sorozatban nagyon jól vette ki magát, mert remek és egyben abszurd poénok sültek ki a különböző helyzetekből. Bár egy kicsit most kirázott a hideg is, hiszen cikkírás közben, a nyár közepén a szomszédos fára költözött egy varjú (holló?), ami megállás nélkül károg.
A kendőzetlen cyberpunk hangulat maradéktalanul átjött minden képkockán. Az erőszak, a fegyverek, szex és káromkodás mind esszenciális az ilyen műveknél és szerencsére erre is figyeltek az illetékesek. És persze nem maradhattak el a zsúfolt, multi-kulti utcák az elképesztő neonvilágításokkal. Emellé a páratlanul jól sikerült akciójelenetek is emelték a műsor ívét. Az évadban szereplő verekedések, tűzharcok zseniálisan lettek megkoreografálva, igazi öröm volt a szemnek minden pillanat. Gyengébb idegzetű nézőknek azért nem tudnám ajánlani, mert rendesen folyik a vér.
Attól függetlenül, hogy az évad második felére kicsit megkavarták a dolgokat, néhány adaléknak azért tudtam örülni. Néha kicsit úgy éreztem, mintha egy videojáték mellékküldetéseit csinálnám. Takeshi filler-kalandjai egyáltalán nem vettek el az összhatásból, sőt mindinkább kiegészítették nem csak a sorozat epizódjait, de valahogy a regényeredetihez is tudott egy kevés pluszt adni.
Az erős mondanivaló csak úgy sugárzott a képernyőről, nem voltak restek a készítők minden kényelmetlen kérdést az arcunkba tolni. Nagyjából sikerült átvenni minden lényegesebb fókusztémát, amit a könyvben megörökített Morgan. Az emberség, emberiesség kérdése, illetve meddig számítunk embernek, és mondhatjuk-e magunkra, hogy istenek vagyunk, ha legyőzzük a halandóságot? Kiváló eszmefuttatások ezek, melyekkel a nézőknek is szembesülniük kell.
Összességében tehát a Netflixes, magas költségvetésből készült Altered Carbon nem egy trehány munka. Kiváló adaptációja egy kiváló regénynek, amit még az sem ronthatott el, hogy néhá mintha kissé öncélúan megváltoztattak volna ezt-azt az alapműhöz képest. Még inkább pozitívnak hat, hogy a könyveredetit 2002-ben írta Morgan, és még mindig egy aktuális, ámbár erősen sci-fi jövőképet tár elénk, halandó emberek számára. De mi lesz, ha már nem kell halandóságunktól tartani? Vajon bekövetkezhet mindez a valóságban is? Ha van véleményetek a témáról, mindenképpen írjátok meg nekünk kommentbe!