Easy Mode #25: Apple vs. Epic, PS Showcase, Nintendo Direct

Minden műsor életében eljön az a pillanat, ahol el kell gondolkodni azon, hogy min lehetne javítani. Az Easy Mode esetében most jött el ez a pillanat, új formátummal jelentkezünk, ahol megpróbáltuk az adást kicsit kompaktabbá, dinamikusabbá alakítani, kivágni a felesleges zsírt, és bár az átalakulásnak még nincs vége, kíváncsian várjuk a visszajelzéseiteket. Mindenesetre ebben az […]

Elolvasom
kratos

TOP 7 Játékok 2018-ban

Szerencsére idén sem kellett unatkoznunk. Szeretett (és kevésbé szeretett) fejlesztő stúdióinknak sikerült bennünket meglepni, szórakoztatni, haragra gerjeszteni, és sikeresen rá tudtak venni minket, hogy most is hosszú órákon át odaragadjunk képernyőink elé. Voltak jobb és kevésbé jobb pillanatok 2018-ban, de az biztos, hogy ez az esztendő emlékezetes marad egy darabig. Remake-ek, remasteredek, nagy bejelentések, régóta […]

Elolvasom

Mi vagyunk Venom? – Venom filmbeszámoló

Mikor elsőnek meghallottam, hogy a Sony önálló Venom filmet készít, kicsit megremegtek a lábaim. Egyszer már bemutatták nagyvásznon a karaktert, de belépője a filmes világba finoman szólva nem lett túl sikeres. Na meg maga a stúdió is többször bizonyította, hogy az ehhez hasonló képregényfilmes próbálkozásaik általában mind felsülnek. Aztán Tom Hardy elvállalta a főszerepet, de […]

Elolvasom
spiderman

Ez tényleg csodálatos! – Spider-Man Bemutató

Megvárattalak Titeket ezzel a cikkel, de hatalmasat fordult velem a világ. Kimondottan nem tartozom a Marvel-rajongók körébe, és őszintén szólva Pókember sem volt soha a Top 50 kedvenc szuperhősöm között. Majd jött az Insomniac Games, és megcsinálták az év egyik legkirályabb játékát, a Spider-Mant. A játékot, amire szívesen fogok visszaemlékezni évekkel később is. Talán beszerzek […]

Elolvasom