Dűne: Prófécia kritika
A Dűne: Prófécia az év egyik legjobban várt sorozatai között szerepelt, de a végeredményre rányomta bélyegét a projekt hányatott sorsa.
ElolvasomA Dűne: Prófécia az év egyik legjobban várt sorozatai között szerepelt, de a végeredményre rányomta bélyegét a projekt hányatott sorsa.
ElolvasomA Dűne második része egy igazi űreposz, ami blockbustersége ellenére is bevállal komplexebb gondolatokat. A mostanában elhanyagolt, vagy felvizezett sci-fi műfaj ezúttal mindennél erősebben visszatért, és a Dűne egyenes úton halad afelé, hogy generációnk egyik legnagyobb mozis alkotásának nevezhessük.
ElolvasomIgazi terülj-terülj asztalkám volt filmek szempontjából a 2021-es esztendő. Míg az igazán kiemelkedő alkotásokból nem lehetett Dunát rekeszteni, legalább a jó és nagyon jó vonalon elég sok mindent láthattunk. Nézzük is meg, mik voltak a mi kedvenc filmjeink a tavalyi évben. Disclaimer: a bejegyzés a teljesség igénye nélkül készült el, a lista teljesen szubjektív. Nyilvánvalóan […]
ElolvasomFrank Herbert klasszikusát már többször többféleképpen megpróbálták mozgóképpé interpretálni az elmúlt évtizedekben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Dűne (vagy akármelyik folytatása) önmagában egy könnyen emészthető regény. Sőt, szerintem egy kifejezetten nehezen adaptálható alkotásról van szó. A filmkészítőket ez mégsem tántorítja el attól, hogy újra és újra megpróbálkozzanak vele. Bevallom, bármennyire is tisztelem Denis Villeneuve […]
Elolvasom