Gabe: 2023-ban sem menekültünk meg a szar filmektől. A szerkesztőség nevében nem beszélhetek, de a magam részéről sokkal több jó, vagy kiemelkedő alkotást láttam, így a mérleg nyelve egyértelmű irányba billent. De azért ne menjünk el azon címek mellett sem, melyek így vagy úgy, de csalódást okoztak. Vagy egész egyszerűen csak annyira rosszak voltak, hogy kénytelenek vagyunk még párat beléjük rúgni. Nem is húzom tovább az időt: ezek voltak szerintünk a legrosszabb filmek 2023-ban.
The Exorcist: Believer
Gabe: Mindig jó ötlet egy hatalmas hagyatékkal rendelkező franchise-t előásni és mindennemű értelem nélkül lélektelen fércművet fabrikálni belőle…ugye? Az Ördögűzőről jó eséllyel még az is hallott, aki életében nem látott még filmet. A popkultúrára tett hatása elvitathatatlan, és maga az alkotás is joggal szerepel a kihagyhatatlan klasszikusok között. A folytatások már nem tudták elérni azt a szintet, amit az első rész emelt, de nehéz is lett volna felérni hozzá.
Valamiért úgy gondolták (pénz), hogy 2023-ban, a Halloween, Sikoly, Texasi láncfűrészes, Gonosz halott, és számos más nagy franchise mintájára feltámasztják az Ördögűzőt is. Nem kellett volna. Talán bennem a hiba, de én vártam a Believertől valamit, és úgy álltam hozzá, hogy talán meg tud majd lepni. Így egyrészt hatalmas csalódásként éltem meg a végeredményt, másrészt elkapott a heveny düh, hogy miként lehet ilyen szinten elcseszni mindent, amiről a 73-as eredeti szólt. A Believer minden pontján félreértette a feladatát, de ha ez nem elég, a végére önmaga paródiájává vált a nevetséges ördögűzős jelenetével.
Expend4bles
Mikee: Vannak bizonyos filmek és sorozatok, amiket pár rész után érdemes lett volna végleg elengedni. A Vin Diesel-féle Halálos iramban filmek mellett a Feláldozhatók pont egy ilyen franchise. Amíg Dominic Toretto és szűk baráti köre/családja az évek alatt meghazudtolták a fizika és a józan ész törvényeit, addig Stallone és nyugdíjas csapata újra és újra bevetésre indult. Bár ne tették volna. Az Expend4bles ugyanis fájóan erőltetett és még szar is lett összességében. A sztori továbbra is csak alibinek van jelen, ismét a terítéken a bosszúállás és a bajtársakért való kiállás. A megvalósítás kritikán aluli. A nagy fordulaton, miszerint a halottnak hitt feláldozható mégsem patkol el, már csak nevetni tudtam kínomban.
A vizuális megvalósítás néhol a Cápavihart idézi meg, de legalább néhanapján az akciórészek egész jól néznek ki. Jason Statham továbbra is viszi a hátán a csapatot, az új karakterek viszont borzalmasan semmilyenek. Megan Fox csak a férfi nézők becsalogatása miatt szerepel, 50 Cent targoncás zenéjén kívül mást nem tesz hozzá a filmhez. De legalább negyedszer is nevethetünk Dézsma karfiolfülén, meg azon, hogy Dolph Lundgren idült alkoholista. Sajnos a vendégszereplők hiányát senki sem tudja pótolni. Igazából az egész film totál feleslegesnek érződik. Itt az idő nyugdíjba vonulni srácok!
A Hangya és a Darázs: Kvantumánia
Mikee: Sok mindent elmond a Marvel 2023-as teljesítményéről, hogy a legújabb Hangya film mellett a Marvelek is simán elfért volna a listán. Viszont a Hangya és a Darázs: Kvantumánia pont azért lett egy hatalmas csalódás, mivel ez a film vezette volna fel az MCU soron következő érájának új gonoszát, Kanget. A sztori az összes lehetséges klisét elpuffogtatja a család fontosságáról, miközben próbál mindenkinek megfelelni. Emellett egészen ocsmányul fest az egész, M.O.D.O.K, mint az egyik legismertebb marveles főgonosz konkrétan egy karikatúrája a képregényes verziónak.
Úgy általánosságban elmondható, hogy a speciális effektek és a CGI nagy része hányingerkeltően szar, a kvantumvilág siralmasan néz ki. Az egész filmet a középszerűség mocskából Jonathan Majors karaktere próbálja meg kirángatni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Összességében ez pont az a sztereotip, identitást nélkülöző Marvel-film, ami egyszerre próbál meg vicces, laza és közben drámai lenni. Végül valahol a két szék között, a mozi padlójára zuhan. Akárcsak mi a kétórás játékidő végén. Kérjük vissza a nachos árát!
Gergő: A Hangya (2015) még egy teljesen jó működő, az MCU-hoz képest minimális heistfilm volt, ami vágásában, hangulatában nyomokban tartalmazta eredeti rendezője, Edgar Wright egyéb filmekből (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok) már megismert stílusát. A második rész (2018) esetén már bőségesen gyülekeztek a fekete felhők, végül idén bekövetkezett a katasztrófa: épkézláb történet nélkül, borzasztó CGI és érdektelen szereplők (kivétel Scott Lang) kíséretében elkészült a Kvantumánia alcímmel ellátott harmadik darab.
Ezúttal paradox módon még kisebb közegben játszódnak az események, a hatalmasnak és sokszínűnek ígérkező kvantumvilágba átkerülő hőseink számtalan fajjal, köztük lévő konfliktussal találkoznak útjuk során, annak érdekében, hogy Scott lányát, Cassiet kimenekítsék az idegenek karmai közül. Persze ez mind látszat. Csak egy alibi a Multiverzum-saga főgonoszának kikiáltott, a Loki első szezonjában felvezetett, de karaktermélységre szoruló Kang behozatalához. A kísérlet kudarccal zárult: A Hódító figurája nem lépett túl a sablonos, ,, elpusztítom a világot, mert gonosz vagyok” attribútumon, ráadásul Jonathan Majors nyilvánosságra került magánéleti ügye nagy valószínűséggel egy életre elintézte, hogy a karaktert a közeljövőben ne lássuk viszont. Még szerencse, hogy ott volt James Gunn és a galaxis őrzőinek harmadik kalandja, hogy csorbítsa Kevin Feige nevén ejtett becsületsértést.
Gabe: Istenem, M.O.D.O.K…
Five Nights at Freddy’s
Gergő: A kivétel erősíti a szabályt. 2023 a vállalható (The Super Mario Bros. Movie), vagy a kifejezetten jó játékadaptációk éve volt (The Last of Us), de értelemszerű, hogy néha becsusszan egy-egy hiba az olajozottan működő gépezetbe. A kultstátusznak örvendő Five Nights at Freddy’s-széria élőszereplős feldolgozása pontosan ennek a melléfogásnak a megtestesítője. Hosszan ki lehetne térni az infantilis párbeszédekre, az erőltetett, öt éjszakát relevánsnak feltüntetni akaró premisszára, a feszültség- és vérhiányra.
Azonban a legnagyobb probléma Emma Tammi (A szél; 2018) filmjével az, ami sok modern horrorfilm hibája is: a koncepció és a kivitelezés komolyan vétele. Még egy olyan, a földtől százhúsz méterre elrugaszkodott alapkoncepcióba is a gyermekkori traumával és gyászfeldolgozással kapcsolatos felszínes moralizálást sikerült beletenni, amiben életre kelt, érzelmekkel és változtatható etikai kódexszel rendelkező animatronicok gyilkolnak, egy elsősorban gyerekeknek szánt helyen, valahol Amerika egy eldugott részén. Nagy válságban lehet az amerikai horror, ha már egy Five Nights at Freddy’s esetén is csak a gyógyíthatatlan sebek armadája jut a filmeseknek az eszébe. Ugyan, még nem láttam a Nicolas Cage főszereplésével készült Willy’s Wonderlandet (2021), de ennél csak jobb lehet.
Micimackó: Vér és méz
Gabe: Szeretem, ha egy horror polgárpukkasztó, ha trash, ha létezését pusztán a bűnös élvezet legitimizálja. Szívemen a kezem, mit nem adtam volna, ha a Micimackó slasher-feldolgozásából egy szórakoztató ökörség kerekedik, nem pedig az, ami végül kikerült a nagyérdemű elé. Nevetségesen olcsó, bazári szarcunami minden egyes pillanata. Botrányosan rosszul néz ki, alávaló módon semmi értelme, ráadásul ízléstelen és még ennek fejében üzenete is roppant káros. Az egyetlen sokk-faktor benne, hogy felfoghatatlan kínszenvedés végigülni a játékidejét.
Mind horrorként, mind pedig filmalkotásként abszolút mértékben értékelhetetlen. Nem is véletlen, hogy a GeekVilág fennállása során ez az első olyan filmalkotás, ami megkapta az 1 pontot. Ha valaminek, akkor ennek a szörnyedelemnek megérdemelt a helye a legrosszabb filmek 2023-as listáján.
Rebel Moon – 1. rész: A tűz gyermeke
Tyrion: Zack Snyder legújabb agyszüleménye későn startolt, de biztos befutó lett az év leggyengébb filmalkotásai között. A híres-hírhedt rendező megtalálta a kapcsolódást a kínosan menőségre törekvő tizenhárom éves énjével, és letett valami igazán kellemetlent az asztalra. Számtalan forrásból összelopkodott egy univerzmot, amelyet sosem fejtett ki rendesen. Kölcsönvett egy tipikus alapfelállást, teletömte ostoba párbeszédekkel és elszánt kamerába bámulásokkal, majd megfűszerezte egy kiló lassítással.
Soha ilyen nevetségesen túltolt látványvilággal nem találkoztam még. Képkockánként harmincöt lense flare, a leghétközanpibb pillanatok belassítása, rommá effektelt és szűrt színvilág. Mindehhez egy otromba halszem-optika és előnytelen beállítások sora társul. Az pedig, hogy ehhez mondjuk normális harci koreográfiák is járjanak, már nem volt prioritás. Az akciójelenetek altt is kiviláglik, hogy mennyire logikátlan, összeszedetlen és nevetséges az egész forgatókönyv, egyszerűen fájt végignézni ezt a bő két órát. Nem hiszem, hogy a második rész bármit is segíteni tud majd a megítélésén, de persze bármi megtörténhet. Snyder kezében még ott van az ütőkártya, a rendezői változat, amely majd sok százezer fanatikus rajongóval hiteti el, hogy erről a szellemi kútmérgezésről a gonosz Netflix tehetett.
Nem áltatom magunkat, a katasztrófaturizmus nagy úr. Szóval nem fogok úgy búcsúzni ettől a bejegyzéstől, hogy ha még nem láttátok ezeket, ne is nézzétek meg. Mert már vagy láttátok, vagy pont a fenti bekezdések miatt kaptok kedvet hozzájuk. Mi leginkább szeretnénk ezeket az alkotásokat kitörölni az emlékezetünkből, de ha ti mégis adnátok nekik esélyt, lelketek rajta. Mi szóltunk.