Bejegyzéseink tőle

Azok közé a szerencsések közé tartozom, akik premier előtt láthatták a Hunyadi sorozat első két epizódját. Ahogy beharangozták, tényleg egy amerikai produkcióhoz hasonló grandiózus sorozatról van szó.
Budapesten tartották a Hunyadi című nagyszabású történelmi sorozat nemzetközi sajtótájékoztatóját, amelyen a készítők és a színészek is jelen voltak.
Egy mozgalmas éven vagyunk túl, amelynek elmúltával összegyűjtöttük nektek 2024 legkiemelkedőbb és legcsapnivalóbb filmjeit.
A Mufasa: Az oroszlánkirály ugyan látványban sokat nyújt, de tartalmilag nem képes elérni azt a mélységet, amit a történet alaptémája megérdemelne.
A Ma este gyilkolunk film remekül ötvözi a klasszikus magyar krimi hagyományait az új műfaji megközelítésekkel, friss, szórakoztató élményt nyújtva a nézőknek.
A Ma este gyilkolunk című új magyar film sajtóbemutatóján Fazakas Péter, a film rendezője állt rendelkezésünkre, hogy interjút készíthessünk vele.
Ha szeretitek az olyan történeteket, amelyek tükröt tartanak elénk, és merész módon mutatnak rá a körülöttünk lévő világra, akkor ez a film egy igazi élmény lesz számotokra. Előtte viszont olvassátok el a filmbéli Niki szerepét alakító Tóth Orsival készült interjúnkat.

Népszerűek tőle

Legfrissebb bejegyzéseink

SAROS kritika: Napom, napom, vérmes napom

Mixtape kritika: Karcos kazetták krónikája

A City Hunter: Bay City Wars borítóképe

City Hunter: Bay City Wars – Nakatomi tornyon innen és túl

IndieMix #50: Ott, ahol a madár se jár

Mouse P.I. for Hire kritika – Here comes the Cheese