Valós Halál (Altered Carbon) ajánló

A „megint nem úgy történtek a dolgok, ahogy szerettem volna” eset mintapéldája jelen cikkem. Remekül elhatároztam, hogy először a Netflix saját gyártású sorozatáról, az Altered Carbonról írok, majd górcső alá veszem az alapjául szolgáló regényt. Azonban a sorozat kicsit összezavart, és rájöttem, hogy könnyebb lesz majd hivatkozni erre a cikkre, és persze magára a könyvre. […]

Elolvasom
expedíció - annihilation

Expedíció 1. rész ajánló

Pár héttel ezelőtt jelentkezett Mecger kolléga az Annihilation (Expedíció) című film kritikájával. Többé-kevésbé egyet tudtam érteni a véleményével, azonban közben elolvastam az alapul szolgáló rövid regényt is. Igazából ezért jött létre ez az írás is, hogy kicsit átfedésbe hozhassam egymással a filmet és a könyvet. Kiegészítésként néhány szót én is írnék magáról a filmről. Az […]

Elolvasom
troll

Trollok alkonya ajánló

Szeretted a Vikingek sorozatot? Odáig voltál az új God of Wartól? Mindened a skandináv, északi mitológia? És szeretnél kicsit még többet olvasgatni a témában? Akkor a Trollok alkonya című könyvet neked találták ki. A következő cikkünk alanya nem a szokványos módon kapcsolódik a Geek Világhoz. Valamilyen szinten azonban ez is velejárója, ha az ember aktívan […]

Elolvasom

Eshtar III (Harmadik könyv) ajánló: Totális háború

Michael Walden Eshtar-története a harmadik, egyben utolsó felvonásához érkezett. Az első két részről az elmúlt hetekben olvashattatok (itt és itt), illetve a Michael Waldennel készült interjú során is gazdagabbak lehettünk néhány érdekességgel. Az Eshtar-trilógia színhelyén, az Inisfael bolygón még bőven van mesélni való, de ez majd Walden következő szerzeményében fog kiderülni, amely a Saida nevet […]

Elolvasom
hellraiser - horror

Clive Barker: A vér evangéliuma ajánló

Furcsa horror-rajongó vagyok, bár tudom, hogy ezzel a mentalitással nem vagyok egyedül. Olyan lelkes horror fogyasztónak tekintem magam, aki retteg a saját árnyékától is, mégis érdeklik az ijesztő, borzongató videók, filmek, sorozatok, játékok, könyvek. A képernyőn történő események 90%-ára nem merek odapillantani, mégis igyekszem minél többet magamba szívni a műfajból. Az irodalomnál kicsit másabb a […]

Elolvasom

Eshtar II (Második könyv) ajánló

Az alábbi cikk egy korábban megjelent írásom remaszterizált kiadása. A történelem során számtalanszor szembesültünk a vallások mindent elsöprő erejével. A különböző hitek sokszor véres háborúkat eredményeztek, pedig a vallások általában a békét, együttélést és elfogadást hirdetik. Michael Walden második regénye, az Eshtar – Második könyv minden szemszögből megvizsgálja a vallás létjogosultságát a világban. Feltesz olyan […]

Elolvasom

Interjú Michael Waldennel: „Nem vagyok épp öreg, de azért elég rég óta vagyok már fiatal.”

A magyar zsánerirodalom felemelkedő tendenciát mutat, vagy legalábbis én így szeretném látni. A könyvesboltok polcain a korábbiakhoz képest egészen sok hazai író köteteit látni, és szerencsére a minőség is gyakran találkozik az elvárásokkal. Az alábbiakban egy interjút olvashattok Michael Waldennel, kinek Eshtar című regényfolyama immáron harmadik részéhez érkezett. Májusban jelenik meg az általam álszerénység nélkül […]

Elolvasom

Michael Walden: Eshtar ajánló

A következő ajánló egy korábbi, másik platformon megjelent cikkem remaszterizált kiadása. Michael Walden egyike volt a Galaktika Start program négy szerzőjének. A kezdeményezés arról szólt, hogy az első kötetes írók megkapják a kezdő lökést, amire szükségük van. Waldenen kívül Molnár Csaba, Vékony Krisztián és Ronil Caine volt a másik három szerző. Ezek közül itt, a […]

Elolvasom
odakint sötétebb

Olvasónapló: Odakint sötétebb

Legutóbb egy hazai kötettel, a Vadidegen című alkotással foglalkoztam, ami nem aratott túl nagy sikert nálam. Most ismét egy magyar regény volt terítéken, és azt kell mondanom, teljesen más hatások alá kerültem, mint általában szoktam. Az Olvasónapló rovat következő alanya: Veres Attila – Odakint sötétebb. Veres Attilát a magyar horrorolvasók, azon belül is a Lovecraft-szimpatizánsok […]

Elolvasom
madness

Farkas Tiborc: Vadidegen ajánló

„A nyugalom megzavarására alkalmas regény.” Ez szerepel a Vadidegen című könyv borítóján. Nos, valóban alkalmas rá, mert olvasása közben erősen kúszott fel a vérnyomásom. Bevallom, még sosem hallottam Farkas Tiborc munkásságáról. Amikor ködös területen barangolok, igyekszem minél több infót magamba gyűjteni, hogy a legigazságosabban járjak el bármilyen alkotás (könyv, film, játék, stb) megítélésekor. Farkas Tiborcnak […]

Elolvasom