A Russo-testvérek méregdrága sci-fije egy kifejezetten semleges élmény is lehetne, de sokkal inkább bosszantó, hogy mennyivel többet ki lehetett volna hozni ilyen erőforrásokból.

Sorozat kategória

Bejegyzéseink a Sorozat kategóriában

A vadnyugat születése egy kendőzetlen utazás a kietlen természetben, ami egy percig sem idealizálja az amerikai gyarmatosítást.
Azok közé a szerencsések közé tartozom, akik premier előtt láthatták a Hunyadi sorozat első két epizódját. Ahogy beharangozták, tényleg egy amerikai produkcióhoz hasonló grandiózus sorozatról van szó.
Budapesten tartották a Hunyadi című nagyszabású történelmi sorozat nemzetközi sajtótájékoztatóját, amelyen a készítők és a színészek is jelen voltak.
A Dűne: Prófécia az év egyik legjobban várt sorozatai között szerepelt, de a végeredményre rányomta bélyegét a projekt hányatott sorsa.
Megnéztük a legutóbbi Batman film első spinoffjának, a Pingvin című sorozatnak az első részét, és ennyiből ugyan nem érdemes nagy következtetéseket levonni, de van okunk optimistának lenni.
A True Detective negyedik évada nem indult könnyített helyzetből, és megvannak a maga hiányosságai főleg a forgatókönyv oldaláról, de nem vallott kudarcot.
Az Echo a korrekt akciók és az indiános téma ellenére sem lett egy kiemelkedő alkotás. Persze nem olyan rossz, mint ahogyan azt sok kritika állítja. Egyszerűen csak belefullad a saját középszerűségébe.
Ezek voltak a kedvenc sorozataink 2023-ban.
Netflix is talál szemet: Az Usher-ház bukása meglepően jól sikerült. Egyszerre működik a történet, a rejtély, a horror és a mostanában ismét népszerű eat the rich társadalomkritika.

Népszerű bejegyzéseink

Fekete táska kritika: Ő felesége titkosszolgálatában

Én még itt vagyok kritika: Megfogyva bár, de törve nem

Hófehérke kritika: A fiúk ma hátrányban dolgoznak

Mennydörgők* kritika: A vihar kupájában

Rokonszenvedés kritika: Unokatestvérben az erő