Mi az, hogy kettű? – Overwatch 2 Kritika

A Blizzard az utóbbi pár évben aktívan tett azért, hogy egy körülrajongott és számos műfajt uraló cégből a játékipar fekete báránya legyen. A folyamat először közepesebb játékokkal és megkérdőjelezhető kiegészítőkkel indult, aztán nem sokkal később jött egy vállalhatatlan politikai állásfoglalás Hongkonggal szemben, egy klasszikus cím gyomorforgató újrakiadása, majd az utóbbi évtized leggusztustalanabb botránya az iparban. […]

Elolvasom

Túl mohón, túl mélyre – Little Orpheus Kritika

Bár kedvelem a The Chinese Room munkásságát, az tagadhatatlan, hogy első három játékuk nem éppen a változatosság izzadságos erőltetésének jegyében telt. A Dear Esther, az Amnesia: A Machine for Pigs és az Everybody’s Gone to the Rapture egyaránt egy-egy rejtélyt kibogozó sétaszimulátor, minimális interakcióval, igaz, legalább érdekes és elgondolkoztató történettel. Éppen ezért lepett meg, hogy […]

Elolvasom

Kicsi, de erős – Tinykin Kritika

Időnként minden hobbiban eljöhet a kiégés pillanata, és ez nekem most nyár végén – ősz elején érkezett el a videojátékokkal kapcsolatban. Erre még jött a szabadidő teljes hiánya, és már ott is tartok, hogy az utóbbi pár hétben alig játszottam valamivel, sőt, kifejezetten taszított a gondolat, hogy valami komolyabb alkotásba kezdjek bele. Az ilyen pillanatokban […]

Elolvasom

Szentségtörés? – Saints Row Kritika

Nem igazán követtem az eddig többnyire a vakfoltomban maradt Saints Row sorozat tervezett megújulását, de nehéz lett volna elkerülni a körülötte kialakuló felháborodott felzúdulást. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a híre megelőzte a fiatalos bűnbanda reinkarnálódását, mert mire a kezeim közé jutott, már egy hasonló tömegszerencsétlenségre számítottam, mint amilyen a Postal 4 volt, és végül is […]

Elolvasom

RetroGeek: Régi, szép idők – Return to Castle Wolfenstein

A nagy múltú Wolfenstein-széria már több mint negyven éve létezik, számomra mégis a 2014-es újragondolás, a The New Order volt az első, amivel találkoztam. A kiváló lövölde aztán magával ragadott egy hangulatos mellékszálra a The Old Blood-dal, egy szórakoztató, de hanyatló folytatásra és egy rémesen sikerült kooperatív epizódra is. Utóbbiban való csalódásom után aztán elkezdtem […]

Elolvasom
cult of the lamb

Okkultúra – Cult Of The Lamb JÁTÉKKRITIKA

Ugyan a Cult Of The Lamb című videojáték már bejelentése óta a radaromon volt, mégis totálisan megfeledkeztem a megjelenéséről. Ha Rirald kolléga nem emlékeztet rá, az is lehet, hogy simán elmegy mellettem. Ezt betudom annak, hogy szinte az összes címet, amit várok, folyamatosan halasztják, és a dátumok már egyáltalán nem azt jelentik, mint annak idején. […]

Elolvasom

IndieMix #9: A komfortzónán innen és túl

Volt idő, amikor ez a rovat képviselt valami következetességet azon túl, hogy néhány független fejlesztésű címet mutatunk be egy kritika terjedelménél jóval rövidebben. Volt idő, amikor igyekeztem, hogy a feldolgozott játékokat valami összekösse: aktualitás, téma vagy műfaj. Volt idő, amikor nem csak összehajigáltam négy játékot, amelyekhez lusta vagyok saját cikkeket írni, de azért szeretnék megemlékezni […]

Elolvasom

Postal 4: No Regerts kritika: Katasztrófa-turizmus

A Postal-sorozat, bár sosem volt igazán sikeres a kritikusoknál, összegyűjtött magának egy tiszteletet parancsoló rajongótábort, amely miatt már-már kultikus státusznak is örvend.  A Postal név sokaknak a mai napig szinonimája a politikai korrektségre fittyet hányó, bűnös élvezetet nyújtó, lázadó szellemű játéknak. Volt ugyan itt közben egy harmadik rész, amit mindenki igyekszik elfelejteni, és az első […]

Elolvasom

Early Access körkép: Szörnygyűjtős MMO-tól a Halál Haragjáig

Réges-régen, egy messzi-messzi blogposztban hatalmas mellénnyel kihirdettem, hogy valamilyen rendszerességgel szeretnék írni early access játékokról, amiket az utóbbi pár hónapban kipróbáltam. Nos, ez a tervem csúfosan kudarcot is vallott, hiszen az Early Acces körkép első része után nem sokkal el is mentem a szokásos évi nyári álmomra, aztán meg a drog, a szex és a […]

Elolvasom