god of war ragnarök

Nagyobb, hosszabb, vágatlan – God Of War: Ragnarök KRITIKA

A God Of War sorozat 2018-as visszatérése Playstation 4 konzolokra össznépi lelkesedést váltott ki a játékosokból. Az akkori next-gen élményt maradéktalanul szállította az alkotás, és Kratos történetét is sikerült emlékezetesen folytatni, illetve soft rebootolni. Aztán ahogy teltek az évek, egyre több éles kritika érte a Sony belsős címeit, aminek áldozatul esett végül a God Of […]

Elolvasom
thor szerelem és mennydörgés

A kecskék sikítanak – Thor: Szerelem és Mennydörgés FILMAJÁNLÓ

Taika Waititi rendező már a Thor: Ragnarök után is rendesen kapott hideget, meleget, de főleg hideget. Munkásságát eddig kifejezetten bírtam, számomra valahol a félőrült és a meg nem értett zseni között félúton van. De, ami fontosabb, együtt tudtam rezonálni a filmjeivel. A Ragnarököt is kedveltem, így hát nem aggódtam, hogy milyen lesz a Thor: Szerelem […]

Elolvasom
Thor mennydörgés istene

Thor: A Mennydörgés Istene ajánló

Képregényes fronton ezidáig nem sikerült Thort a kedvenceim közé emelni. A korabeli történetek számomra túlságosan mímeltek, pátoszosak és többek között ezek miatt nehezen komolyan vehetők. Ráadásul a Thorra jellemző sajátos betűtípus egyáltalán nem kellemes a szemnek. Az asgardi isten egyébként sem egyszerű nyelvezettel kommunikál, mellé még hozzájön, hogy gyakran szemfájdítóan nehéz kiolvasni a szövegbuborékok mondanivalóját. […]

Elolvasom
mindenki uralni akarja a világot

Bosszúállók: Mindenki uralni akarja a világot ajánló

Pontosan tudtam mire vállalkozok, amikor Marvel-regény olvasására adtam a fejemet. A Szukits kiadónak hála az eddig megjelent gyűjtemény már így is több, mint 10 kötetet számlál és fogalmam sincs mikor fogom (vagy egyáltalán fogom-e) pótolni az összeset. A kollekcióból a harmadik és negyedik rész van meg (Bosszúállók: Mindenki uralni akarja a világot, Polgárháború). A jó […]

Elolvasom
valhalla eivor cover

Kimerítő saga – Assassin’s Creed Valhalla JÁTÉKTESZT

A Ubisoft fejőstehenére, az Assassin’s Creed sorozatra már nagyon nehéz gyanútlanul tekinteni. A Unity környékén megfeneklett széria főnixmadárként éledt újra az Origins-szel 2017-ben, és én azok között voltam, akik szerették a váltást. Majd jött az Odyssey, ami már nem sokat adott hozzá az új formulához, de a masszív grindolható tartalmával kicsikarta belőlem minden szabadidőmet. Az […]

Elolvasom
végjáték

Itt a vége – Bosszúállók: Végjáték Filmbeszámoló SPOILERES

Hosszú utat tettünk meg az elmúlt 11 év során. Robert Downey Jr. először 2008-ban öltötte magára a Vasember-páncélt, és egy nagyszabású terv részeként útjára indította a Bosszúállók felé tartó szélsebes franchise-buszt. Sorra érkeztek a solo-mozik (Amerika Kapitány, Thor, Hulk, stb), majd az első Avengers után (2012) elkezdtek szállingózni az olyan alkotások is, amelyekben a Marvel-szereplők […]

Elolvasom
troll

Trollok alkonya ajánló

Szeretted a Vikingek sorozatot? Odáig voltál az új God of Wartól? Mindened a skandináv, északi mitológia? És szeretnél kicsit még többet olvasgatni a témában? Akkor a Trollok alkonya című könyvet neked találták ki. A következő cikkünk alanya nem a szokványos módon kapcsolódik a Geek Világhoz. Valamilyen szinten azonban ez is velejárója, ha az ember aktívan […]

Elolvasom

Egy fejezet lezárul – Avengers: Infinity War kritika

Tíz év után a Marvel moziverzum eddigi legnagyobb mérföldkövéhez érkezett. Az a stúdió, amely egy filmes műfajt teremtett, elért oda, hogy lezárjon egy korszakot. Nagy dolog ez, hiszen a rengeteg szólókaland és a sok közös szereplés után végre megérkezett a legnagyobb ellenfél, hogy rendet rakjon a Bosszúállók között. Az ígéretek és az elvárások ezáltal egyértelműen […]

Elolvasom

Nem kell mindent komolyan venni – Thor: Ragnarök filmajánló

Noha mindet láttam, bevallom a Marvel Moziverzumban játszódó egész estés blockbuster mozifilmek nem tartoznak a kedvenceim közé. A milliók által imádott hősökkel egész egyszerűen képtelen vagyok azonosulni. Ezek közé tartozik maga Thor is. Sőt továbbmegyek, szerintem a villám istenének előző két önálló filmje volt a leggyengébb a Marvel-termékek között. Így félve, fenntartásokkal kezeltem az újabb epizódot, […]

Elolvasom