A filmkészítőket, a sajtót és a filmrajongókat egyaránt lázban tartó sztrájk egyértelműen nagy befolyással bírt már az idei évre nézve is, és garantáltan kihatással lesz a jövőre is. Anélkül, hogy hosszasan és részletesen elvinnénk az év végi megemlékezős mustránkat ezer irányba, azt hiszem a szerkesztőség nevében kijelenthetem, hogy szurkolunk annak, hogy a forgatókönyvírók mellett az összes filmkészítésben dolgozó személyt megilletné a tisztességes fizetés és bánásmód.
Attól függetlenül, hogy milyen közösségi médiás buborékban sanyargatjuk magunkat, sokfelé látni, hallani, hogy egy hangos réteg szerint egyre rosszabb filmek készülnek. Nos, lehet hogy néhány kritikán aluli hulladék nagyobb hírverést kap, és sokak ideológiájával szembemenő alkotások is elérnek széles közönséghez, de ez még nem jelenti azt, hogy haldokolna a filmalkotás. Sőt! Ha valaki kilép a komfortos vetítőtermek és nachosok világából, és kikacsintgat a kisebb költségvetésű, vagy független filmesek által készített alkotások felé, meg fog lepődni mennyi fantasztikus film várja majd.
2023 pedig nem volt egy rossz év, vagy lehet csak könnyebben tudtam egy csomó kedvencet kiválasztani legyen szó rózsaszín blockbusterről, argentín művészhorrorról, vagy Pókemberek garmadájáról.
A szerkesztőség filmkedvelő tagjai nagyjából egyhangúlag megszavazták az idei kedvenceket, ami hellyel-közzel a várható papírformát követte. A következő bekezdésekben pedig el is olvashatjátok, mik voltak a GeekVilág kedvenc filmjei 2023-ból.
A galaxis őrzői 3
Mikee: A harmadik epizód egy érzelmes, könnyes búcsú a szériától, ami egyszerre tud vicces és drámai lenni, tele szívszorító jelenetekkel. Természetesen megvannak a maga furcsaságai, a narratíva kifejezetten csapongó tud lenni, plusz a film hosszát sem éreztem indokoltnak. Minden szálat sikerült elvarrni, mindenki megkapta a maga lezárását, az Őrzők nyugodt szívvel mehetnek nyugdíjba. Kicsit olyan lett ez a film, mint a kedvenc válogatáskazettánk, amihez csodás emlékeket fűzünk és amit időről időre előveszünk, amikor kedvünk támad nosztalgiázni egy kicsit.
Gergő: James Gunn mielőtt végleg elfoglalta magas pozícióját a DCU-társelnökeként, utoljára összehozta Star-Lordot (Chris Pratt) és az ő dilis csapatát, hogy ismét egy személyes, galaxisokon átívelő kalandban vegyenek részt. A Mickey egér vállalat rövid ideig tartó menesztése és a DC-nél tett rövid, de emlékezetes kiruccanása (The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag) sem szegte Gunn kedvét egy harmadik alkalomra, az első két részhez méltó módon tudta lezárni trilógiáját. Még akkor is, ha tisztában kell lennünk a Bosszúállók: Végjáték történéseivel, a harmadik őrzők film nagyrészt önállóan megállja a helyét: úgy tudott fantáziadús, humoros, szívmelengető, túlburjánzó és logikai kikezdhető lenni, hogy bemutatott és végigvezetett egy korábban sejtetett, tragikus és meghatározó múltbéli eseményt, konkrétan Rocket Raccoon (Bradley Cooper) eredettörténetét.
Személye által Gunn – aki mindig a lelkileg vagy fizikailag sérült karakterek csapatdinamikáját helyezte a fókuszba – az embertelenségről tanúskodó, futószalagon történő állatkísérletek ellen szólal fel, többnyire sikeresen. Ugyan a színes-szagos űropera-máz sok komplexitást, komolyabb hangvételt elfed, mindenképpen bátorságra vall és egyértelműen a film előnyévé válik ennek a témakörnek a nyílt beemelése. A GotG 3. az ékes példa arra, hogy az MCU még a megállíthatatlan haldoklása közben is képes volt egy csiszolatlan gyémántot felmutatni. Bár igaz, hogy ez sokkal inkább Gunn érdeme.
Nincs, aki megmentsen
Mikee: Az idei évben horrorfilmekből sem szűkölködtünk, kifejezetten bőséges volt a termés. Számomra egy üde színfoltja volt a palettának a Nincs, aki megmentsen, ami egy korrekt inváziós horror lett végül. Természetesen megvannak a maga logikai bukfencei, a cselekmény néhol nehezen értelmezhető. A feszültséget végig fenn tartja, a borzongató atmoszféra remek, a látványvilág a kis költségvetés ellenére korrekt lett. Kaitlyn Dever alakítására egészen biztosan fogunk emlékezni, a film lezárása pedig bőven szolgáltat beszédtémát. Jó értelemben lett meglepetés a film, ami számos kreatív ötlettel pumpál bele friss vért a műfajba. Ezek után már csak azt várom, hogy miképpen is folytatódik Brynn sztorija.
Dungeons & Dragons
Mikee: Nem hittem volna, hogy pont a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület lesz az, ami megtöri a régóta tartó videójátékos adaptációs átkot. Aztán lássatok csodát, tényleg jó lett a film. Hozzátenném, hogy nemcsak Chris Pine miatt. Na jó, őt is imádtam, de úgy általában egy könnyed szórakozásnak bizonyult a fantasy kaland. Tényleg fantasztikus lett. Egy az egyben hozza a klasszikus asztali szerepjátékok hangulatát.
Kicsit olyan volt nekem ez a film, mintha a kedvenc kampányunkat a kalandmester kicsit felturbózta volna. A karakterek nincsenek túlbonyolítva, a megszokott szerepjátékos hősök kicsavart verziói. Az külön tetszett, hogy a film egy percig sem hajlandó magát komolyan venni, a kalandfilmes kliséket totálisan kiforgatja, a poénok jók, a D&D utalások pedig már csak hab a tortán. Megérdemelten trónol a listán.
Mission: Impossible – Leszámolás – Első Rész
Tyrion: Amióta a Mission Impossible újjászületett a negyedik résszel, nincs megállás Ethan Hunt és csapata számára. Ez a széria azóta az ipari standard a látványos akció-thrillerekhez, ez különösen látványos, amióta a James Bond filmek is hasonló témákba mártották a lábujjukat. A 007-es ügynök bajsza belegabalyodott a globális összeesküvéssel való küzdelembe, de Tom Cruise és társai egy tagadhatatlanul magas színvonalat tartanak. A két részre szedett Leszámolás első etapja is egy fantasztikus moziélmény. Az akció és a látvány lélegzetelállító, a feszültséget továbbra is mesteri szinten adagolják. A forgatókönyv sem játszik biztonsági játékot, senkit sem érezhetünk igazán biztonságban.
A sodró lendületű, sok helyen vicces és végtelenül szórakoztató filmen meg sem érződik bő két és fél órás hossza, végig a székhez szegez. Ennek a veszett tempójú vágtának persze alá kellett vetni pár apróságot. A történet továbbra sem mély, se nem igazán reális, de ez valójában nem számít, ha az izgalomban nincs is időnk elgondolkodni. Talán az Utóhatás egy kicsit élesebb, kicsit pontosabb volt, de a Leszámolásnak sem kell szégyenkeznie. Ha minden igaz, jövőre lezárásra kerül a széria, reméljük sikerül feltenni a koronát a kémfilmek királyára.
When Evil Lurks
Gabe: A When Evil Lurks az abszolút homályból csapott le. Az argentín-amerikai kooprodukció nem kapott nagy hírverést, a hazai mozikban nem is érdemes keresni. Azonban a horror színterén valami olyasmit sikerült prezentálni, ami szökőévente csak egyszer születik. Ha szigorúan vesszük, a film természetesen nem tökéletes, de a fájdalmasan felvizetett ördögűzős/megszállottas szubzsánert rendesen kipofozta a nihilből.
A When Evil Lurks felkavaró, megbotránkoztató, gyakran kiszámíthatlan és roppant mélységű filmalkotás, amit képtelen lennék nyugodt szívvel ajánlani bárkinek is. Valóban megviseli nézőjét, még a veterán horror-rajongóknak is tartogatott pár izzasztó jelenetet. Ettől függetlenül is méltó helyen van ezen a listán, hiszen ritkán születik ennyire meghatározó darab a műfajban.
Kojot négy lelke
Tyrion: Egy magyar film is felkerült a listára, és egyáltalán nem elfogultságból. A Nemzeti Filmintézet sok megkérdőjelezhető projektet finanszírozott már, de Gauder Áron animációs filmjénél fel sem merülhet, hogy rossz helyre ment a pénz. A Kojot négy lelke lenyűgöző látványával is azonnal megragad. Stílusával, színeivel és a perspektívával való játékkal egy minden szempontból kiemelkedő összhatást nyújt.
Persze nem ez az egyetlen vonzereje a Kojot négy lelkének. Ez egy kreatív és a megénekelt kultúrát tiszteletben tartó indián mitológia-feldolgozás. Az izgalmas koncepciót kiválóan jeleníti meg, és ötletesen vonja bele a fehér ember felbukkanásának és pusztításának folyamatát. A kommunikált üzenet is fontos, amelyre a jelen kori szál fókuszál: a környezetünk védelme mindig fontosabb kell legyen, mint az üzleti érdekek. Más kérdés, hogy talán kicsit szájba rágósan sikerült tolmácsolni ezt a tanulságot. De beszédes, hogy nagyjából ez az egyetlen pont, ahol bele tudok kötni ebbe az alkotásba. Okos megoldásaira, szerethető figuráira és lenyűgöző képkockáira még évek után is emlékezni fogok.
Barbie
Gabe: Nehéz már bármit is hozzátenni a Barbie-topikhoz, ami még nem hangzott el a gigantikus marketinghadjárata, vagy alapos duplakritikánk során. A film megérdemelt minden centet, amit a bevételekkel megszerzett, és valahol bámulatos, hogy egy ilyen alkotás eljuthatott egy ennyire széles közönséghez. Merészen áll bele fajsúlyos és manapság roppant égető témákba, és ahelyett, hogy brutálisan földbe állna, remekül veszi az akadályokat.
A Barbie szemtelenül aktuális, önreflektív, vicces, és a vitathatatlan báján kívül megvan benne a vágy, hogy kicsit el is gondolkodtassa a nézőit. Nem nehéz felismerni, hogy egy ilyen kombó a blockbusterek világában egyáltalán nem mindennapos.
A fiú és a szürke gém
Tyrion: A magyar mozikban ugyan csak a héten jelent meg, de Hayao Miyazaki legutóbbi alkotása már tavaly debütált a világ számos pontján. Szerencsémre itthon is felbukkant filmfesztiválokon és egyéb premier előtti vetítéseken, így hamarabb megtapasztalhattam egy újabb gyönyörű mesét az öreg japán mestertől. A fiú és a szürke gém egy megkapó, elgondolkodtató történet a gyász feldolgozásáról és mások elfogadásáról. Talán kicsit elvont narratíváját nem olyan egyszerű megemészteni, de a szokatlan megoldásoknak is megvan a amaga szerepe. Ez egy mély és érzelmes film, amely emellett szórakoztatni sem felejt el.
A fiú és a szürke gém ugyanis vicces, sok helyen pedig bizarr is. Amikor lehet, szórakoztat különös karaktereivel és furcsak koncepcióival, de amikor úgy hozza a szükség, tud megható is lenni. A tökéletes egyensúlyozás közben pedig egy érdekes, de magával ragadó hangulatot áraszt. Azt pedig gondolom említenem sem kell, hogy a Ghibli-animáció ezúttal is fantasztikus. A kedves figurákhoz ezúttal galériákba való háttérfestmények társulnak, a mozgás pedig folyékonyabb, mint vaj egy sivatagi nagyító alatt. Nem is igazán találtam fogást a filmen. Talán nem ez Miyazaki legnagyobb hatású alkotása, de méltó tagja az életműnek.
Oppenheimer
Gergő: A Tenet (2020) önimádóan öncélú önkontroll nélkülisége után Christopher Nolan a történelem rideg és kilátástalan valóságának egy szeletét kínálta fel ezüsttálcán. A Robert J. Oppenheimer elméleti fizikus életéről, és az ő nevével összefonódó Manhattan-tervről szóló biopic nézése közben nem azt érezzük, hogy egy unalmas és száraz előadást hallgatunk egy neves fizikaprofesszortól, hanem egy csontig hatoló, izgalmas, alapos és mégis szerteágazó referátumnak lehetünk tanúi az emberiség történetének egyik legfontosabb – és mai napig hatást gyakorló – eseményének a kapcsán.
Nolan továbbra is a neki tulajdonított történetmesélési és formanyelvi képességeinek a csúcsán van, másodszori kollaborációja Ludwig Göransson zeneszerzővel egy lüktető, olykor kényelmetlen, máskor hipnotikus soundtracket eredményezett, aminek ezúttal esze ágában se volt Hans Zimmer babérjaira törni.
Cillian Murphy Nolan-veteránként (A sötét lovag-trilógia, Eredet, Dunkirk) egyszerre sugárzik és ragyog a különc polihisztor-tudós címszerepben, maga mögé utasítva az összes – egyébként szintén remek – színésztársát. A játékidő kérlelhetetlen tempója, a cselekmény sűrűsége és az atmoszféra rideg-realizmusának köszönhetően még az apró, kizökkentő, tipikus blockbusteres megoldásokat és az elnagyolt magánéleti szálat is könnyedén meg lehet bocsátani.
Egyértelműen az év legjobb filmjelenetei közé tartozik a Truman elnökkel való kiábrándító dialóg, a kísérlet sikerességét követő, horror-látomásokkal megfűszerezett beszéd, a csendesnek tűnő, de valójában felkavaró finálé és természetesen magának a Trinity tesztnek az elvégzése. Már ezek miatt érdemes azoknak is egy próbát tennie az Oppenheimerrel, akik az évek alatt – jellemzően az Eredet után – elkezdtek lemondani Nolanről.
A rendező korábban még egy filmje során sem volt soha ennyire pesszimista: egy negatív mementót állított az egyre inkább ismét létbizonytalansággal küzdő nyugati világ felé, rámutatva arra, hogy annak idején is (lassan nyolcvan éve) és a mostani globális állapotok során is mennyire egy kanócközeli, puskaporos hordón ülünk. Az utolsó majd kapcsolja le a villanyt. Ha lesz egyáltalán utolsó.
Pókember: A Pókverzumon át
Gabe: Miközben az MCU a saját szennyében fuldoklik, addig a Sony oldaláról a Pókember: A Pókverzumon át egy olyan képregényfilmmel gazdagította a repertoárt, amiről azt is nehéz elhinni, hogy 2023-ban létezhet ilyesmi. Minden tekintetben lenyűgöző a folytatás, akár technikai, akár a történet oldaláról közelítjük meg.
Minden képkockája bődületes részletességgel lett megalkotva, az alkotók pedig megannyi úttörő mozzanattal látták el akár az animációk technikai paradigmáit, akárcsak a művészeti megvalósításokat.
És az is ritka, amikor a zenék nem csak a hangulat aláfestéseként, afféle támogató szerepben vannak jelen. A Pókverzumon át-ban pedig szinte külön szereplőkként tekinthetünk a jellegzetes és parádés dallamokra.
Megfojtott virágok
Gabe: Scorsese masszív eposza Amerika egy roppant kényelmetlen érájába kalauzolta a nézőket. A komótos mederben csordogáló cselekmény távolról, néha csak sugallva csepegtette a kegyetlen történetet a néző irányába. A három és fél órás monstrum az elejétől a végéig fenntartja a szüntelen feszültséget, miközben leginkább csak a dialógokon keresztül ismerjük meg a szereplők motivációit, és a korképet.
A főszereplőket alakító színészek egytől egyig fergetegesen hozzák karakterüket, és az ilyen szintű virtuozitás elengedhetetlen, amikor a narratíva leginkább a szereplőkre építkezik, semmint explicit akciójelenetekre. Leonardo DiCaprio, Robert De Niro és Lily Gladstone fantasztikusak, és abszolút kiemelkedő módon tolják végig az egész alkotást.
A Megfojtott virágok nem egy könnyed kikapcsolódás egy random szombat délutánra, nem is egy könnyen emészthető film. A bennszülött amerikaiak kisemmizése, szisztematikus és bújtatott népirtása, és a korrupció nagyon mélyen gyökerezik az USA történelmében, ez az alkotás pedig kendőzetlenül hajlandó bemutatni a szörnyűségeket, amiket emberek a pénzért és hatalomért tettek.
Nos, ezek voltak a GeekVilág szerkesztőségének kedvenc filmjei 2023-ból. Ti mindet láttátok ezek közül? Ha valamit esetleg kihagytunk, írjátok meg nekünk.