átkozottul veszélyes kritika

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány FILMAJÁNLÓ

Ted Bundy nem csak az amerikai, de a világtörténelem egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa volt. „Pályafutása” során (1974 – 1978) több, mint 30 nőt bántalmazott, ölt és erőszakolt meg (legalábbis ennyit vallott be később). Noha a bíróságnak sikerült néhány bűntettet rábizonyítani, – ami egyébként elég volt a villamosszékhez -, de Bundy több évtizeden keresztül markánsan tagadta, hogy […]

Elolvasom
horrorhónap geek világ

Újra itt a HorrorHónap és tervek a jövőre

Pár hete még nagyban készülődtem, és témákat gyűjtöttem az idei #HorrorHónapra, de közbeszólt az élet (ahogy az lenni szokott), és valahogy nem foglalkoztam vele. Egészen a mai napig. Konkrétan szeptember 30-án esett le, hogy másnap már október van, és szeretnék idén is jó néhány horrorral foglalkozó írást közölni felétek. A biztonság kedvéért a blog Facebook […]

Elolvasom

Utószó a #HorrorHónaphoz

Afféle szentimentális epilógusként néhány mondatban összegezném az elmúlt egy hónapot. Először is köszönjük, hogy velünk tartottatok a Geek Világ első tematikus hónapja során. Tudom jól, hogy a horror még mindig egy viszonylag szűk réteget fed le hazai színtéren, de izgalmas volt vele foglalkozni egy teljes hónapon keresztül. Azonban azt is tudom, hogy van igény a […]

Elolvasom

HorrorGeek: TOP 10 Legkultikusabb Horrorszereplő

A hónap végére mindenképpen szerettünk volna egy toplistát, ezt már a #HorrorHónap első napján tudtam. A téma teljesen egyértelmű volt, de hirtelen nem is tudtam mi alapján állítsam össze a Top 10 legikonikusabb horror-gonoszt. Majd észrevettem, hogy a Horror Stories Of Pécs csapata Facebookon szavazást indított, na miről? A 10 legikonikusabb horror-gonoszt szerették volna megtalálni […]

Elolvasom

HorrorGeek: Texasi Láncfűrészes Mészárlás (1974)

Azt hiszem, a Texasi Láncfűrészes Mészárlás a legrégebbi film, amit a #HorrorHónap alkalmával megtekintettem. Míg az első Halloween 1978-as, addig Bőrpofa első kalandja ’74-ben látta meg a napvilágot. És azt kell mondanom, hogy nagyon szépen öregedett ez a film. [h]Redneck-falva[/h] Néhány tini éppen egy elhagyatott kisvároskába tart, hogy megnézzenek egy öreg házat. Ne forgassátok a […]

Elolvasom

HorrorGeek: Halloween (2007)

Süllyedhetünk mélyebbre a Halloween Feltámadás után? A válaszom igen is meg nem is. Rob Zombie zenészként is kimondottan megosztó személyiség, de rendezőként, nos… nem akarom már a bevezetőben olyan szavakkal illetni, amik nem tűrnek nyomdafestéket. A 2007-es Halloween remake első pillantásra a világ legrosszabb filmje, második pillantásra pedig, nem akartam kimondani, de egész szórakoztató horror. […]

Elolvasom
michael myers

HorrorGeek: Halloween H20 (1998) – 20 év Myers-szel

Hamarosan betölti negyvenedik évét a kultikus Halloween sorozat, ami eddig az első részt leszámítva egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Ugyan többször szabadkoztam, hogy nem fogok mindegyik részről írni, azért egy pár sort mindenképpen szeretnék papírra vetni, nehogy kimaradjon valamelyik epizód a véleményünk nélkül. [h]Villámgyors kitérés[/h] Hiába is keresgetnétek, a hatodik Halloween részről (1995) külön […]

Elolvasom
halloween 4

HorrorGeek: Halloween 4-5 (1988 – 1989)

Továbbhaladtam a Halloween sorozattal, amiről megfogadtam, hogy nem szándékozom többet írni a kelleténél. Ezért tényleg csak pár bekezdést szentelnék összesen a negyedik és ötödik felvonásra, ha kíváncsiak lennétek, mennyire érdemes feleleveníteni a kultikus filmsorozatot. Mit meg nem teszek a #HorrorHónapért… [h]Tömeggyártás a rosszabbik fajtából[/h] Ebben a cikkben egyszerre beszélek a negyedik és ötödik Halloween-részről. Úgy […]

Elolvasom

HorrorGeek: Halloween 3 (1982)

Ez nem lesz hosszú cikk, ígérem. A #HorrorHónap alkalmával úgy gondoltam jó ötlet lesz végighaladni az összes Halloween filmen. Az első kettőből már írtam, de ahogy korábban megjegyeztem, nem ígérem, hogy mindegyik epizódból fogok tudni prezentálni nektek cikket. A harmadik rész, vagyis a „Boszorkányos időszak” alcímet viselő Halloween 3 több fronton őszintén meglepett. De nem […]

Elolvasom
horror wallpaper

Freakshow ajánló: Horrorról bárkinek

A #HorrorHónap során már írtunk a pécsi illetőségű Horror Stories Of Pécsről, illetve egy interjút is készítettünk az egyik alapítóval. Most ismét egy hazai csapattal fogunk foglalkozni, akik egy kicsit kellemesebb oldaláról mutatják be a horrort – már amennyiben lehetséges. Ők a Freakshow. A hazai, horrorral foglalkozó Youtube csatorna nagyjából két éve indult, azóta igen […]

Elolvasom