horrorhónap

#HorrorHónap 2022: Újra borzongunk

Ismét eltelt egy esztendő, mi pedig hagyományainkhoz híven októberben visszatérünk egy újabb HorrorHónappal. Tudom, jelenleg nincs ijesztőbb, mint a szezon első gázszámláira várni, de ennek ellenére is megpróbálkozunk egy kis extra borzongást csempészni mindennapjaitokba. A HorrorHónap során a névből adódóan a horroré a főszerep. Ebben az időszakban bemutatunk új, régi, és egészen vintage rémfilmeket, sorozatokat, […]

Elolvasom
geek világ

Tervek 2020-ra: Bővül a Geek Világ csapat!

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy 2019 könnyű év volt. Civil életemben is számos változás történt, ami miatt határozottan kevesebb időm maradt bejegyzéseket írni, illetve hozzájuk elfogyasztani az adott tartalmakat. Nagyjából fél évre becsatlakoztam a Leet.hu stábjába, mint játéktesztelő, de írtam sorozatokról, filmekről is. De mint minden csoda, ez is három napig tartott. Az okokat nem […]

Elolvasom
horrorhónap geek világ

Újra itt a HorrorHónap és tervek a jövőre

Pár hete még nagyban készülődtem, és témákat gyűjtöttem az idei #HorrorHónapra, de közbeszólt az élet (ahogy az lenni szokott), és valahogy nem foglalkoztam vele. Egészen a mai napig. Konkrétan szeptember 30-án esett le, hogy másnap már október van, és szeretnék idén is jó néhány horrorral foglalkozó írást közölni felétek. A biztonság kedvéért a blog Facebook […]

Elolvasom

BlizzCon 2018: Diablo és a halott ló

Előző Kontroverz cikkünkben az örök kérdéssel foglalkoztunk kicsit, miszerint kell-e ennyi remastered cím. Illetve, hogy jó lesz-e majd nekünk a Warcraft 3 Reforged, ha lesz (igen)? Mivel a rovatunk címe alapból Kontroverz, nem várjuk, hogy egyetértsetek álláspontunkkal. Pontosabban álláspontommal, hiszen ebben a kérdésben még nem vitáztunk egy kiadósat Dávid és Mecger kollégával. Szóval, ha az […]

Elolvasom

Utószó a #HorrorHónaphoz

Afféle szentimentális epilógusként néhány mondatban összegezném az elmúlt egy hónapot. Először is köszönjük, hogy velünk tartottatok a Geek Világ első tematikus hónapja során. Tudom jól, hogy a horror még mindig egy viszonylag szűk réteget fed le hazai színtéren, de izgalmas volt vele foglalkozni egy teljes hónapon keresztül. Azonban azt is tudom, hogy van igény a […]

Elolvasom

Októberben kezdődik a Geek Világ első tematikus hónapja!

Izgalmas időszakot él meg a Geek Világ blog. Egyre több visszajelzés érkezik tőletek a közösségi oldalainkon, amiért nagyon hálásak vagyunk. Nagyon örülünk minden hozzászólásnak, reakciónak, ami tőletek érkezik, tartsátok meg jó szokásotokat! Az elmúlt pár napban megpróbáltuk már „teaselni”, hogy valami készülőben van. Most már elérkezett a hivatalos bejelentések ideje. Egy csomó ötlet kering a fejünkben […]

Elolvasom

Borzongás 4. ajánló

Lassan hagyománynak, sőt rituálénak számít számomra, ha megjelenik a Borzongás. Bemegyek az újságoshoz, az eladó néni enerváltan nem vesz rólam tudomást, aztán mikor elé teszem a magazint, megvető tekintettel méreget, éppen csak nem vet keresztet a levegőbe. Fizetés után a Borzongást a táskámba süllyesztem, mert a nap végéig esélytelen még az is, hogy átlapozzam. Mikor […]

Elolvasom
universe - world

Az Univerzum – Ahogyan még nem láttad

Valahol úgy érzem, hogy a geek társadalom velejárója a pop kultúra mellett a tudomány szeretete is. Van némi átfedés a témák között, és egyik sem zárja ki a másikat, de ahogy eddig észrevettem, aki otthon van a geek témákban, az valamilyen koca módon fogyasztja a tudományt is; legyen szó fizikáról, biológiáról, kémiáról, vagy matematikáról. Mostani, […]

Elolvasom
terror

A jég hátán is… – Terror Sorozatajánló

Időhiány miatt sajnos az utóbbi egy évben nem sokat foglalkoztam sorozatokkal. Mire eljutottam volna odáig, hogy belekezdek valamelyik mostanában népszerű szériába, akkor inkább felütöttem egy könyvet, vagy kikapcsolódásképpen a Playstationön babráltam. Ha pedig tényleg sikerült nézni is valamit, hát nem nagyon voltam elragadtatva. Bár azt hozzá kell tenni, hogy a választásaim sem voltak éppen telitalálatok. […]

Elolvasom
ffxv windows edition

Kalandozás és kempingezés a haverokkal – Final Fantasy XV kritika

“A Final Fantasy for fans and first-timers”. Ez a felirat fogad bennünket a Final Fantasy 15. részében; a játékban, amelyre közel 10 évet kellett várni a rajongóknak. A játékot eredetileg 2006-ban kezdték fejleszteni, a rendezői székben Tetsuya Nomurával, kinek neve szinte eggyé vált a sorozattal. A játékot akkor még Final Fantasy XIII Versus címen jelentették […]

Elolvasom