IndieMix #21 – Hordák, kártyák és techno-Chow Yun-fat

Death Must Die Rirald: A tavaly megjelent Vampire Survivors, rém egyszerű koncepciójával is, de már korai hozzáférésben instant indie sikerré vált. Az azóta eltelt évben pedig, annak rendje és módja szerint sokan próbáltak lovagolni a játék által gerjesztett hullámokon. Hol több, hol kevesebb sikerrel. Persze, ahogy annak idején a Doom és Diablo klónok esetében, a […]

Elolvasom

Turbo Overkill kritika – Tech Laci Láncfűrészes

Elég közelről szoktam szemlélni az indie játékipar folyamatait. Az évek során pedig egyre jobb lettem abban, hogy nagyjából belőjem, mely projektekre érdemes figyelni. És minden évben azt várom, hogy melyik független játék ér teljesen váratlanul. Valami, amit rosszul mértem fel, vagy annak ellenére, hogy nem is hallottam róla, valami elképesztően zseniális alkotássá forrja ki magát. […]

Elolvasom

Vér és tinta  – Kingdom of the Dead Kritika

Ha egy kicsit több jelentőséget tulajdonítanék annak, hogyan nevezem el a cikkeimet, mondjuk a kritikához társítanék egy terjedelembeli jelentésréteget, akkor kollégáim mintájára biztosan gyorstesztnek vagy röpcetlinek kereszteltem volna el ezt az írást. A Kingdom of the Deadről ugyanis nem érdemes hosszú esszéket írni – egy egyszerű, nagyobb ambíciók nélküli játék ez, amely nem is próbál […]

Elolvasom

Nem valami fényes – Bright Memory: Infinite Kritika

A tavalyi Bright Memory bár nem volt egy korszakalkotó játék, mégis képes volt egy olyan besavanyodott, kiégett kritikust is fellelkesíteni, mint amilyen én vagyok. A pörgős, szórakoztató játékmenet még önmagában nem lett volna annyira meggyőző, de a hozzá tálalt technikai színvonal ledöbbentett: a mindössze egyetlen fejlesztő által elkészített alkotás AAA-címeket szégyenített meg a grafikájával. Persze […]

Elolvasom

The Riftbreaker kritika: Vánszorgó űr

Nincs is annál jobb, mint elutazni egy felfedezetlen területre, kisajátítani az erőforrásokat, és a technológiai felsőbbrendűségünket kihasználva kiirtani a helyi lakókat és élővilágot. De ennyit Amerika felfedezéséről, ezúttal a Röpcetli meglepően pontatlan, de annál gyorsabb szikéje alatt a The Riftbreaker a soros, ahol feladatunk, hogy elutazzunk egy felfedezetlen területre, kisajátítsuk az erőforrásokat, és technológiai felsőbbrendűségünket […]

Elolvasom

Splitgate Early Access kritika: PortÁlom

Úgy tűnt, hogy a Splitgate 2019 közepén azt az utat járja be, amelyre a mainstreamet elkerülő többjátékos címek többsége téved. A kezdeti, mérsékelt figyelem és publicitás után már két hónappal alig lézengett valaki a szervereken, és ez a nem túl fényes állapot még közel két évig fennmaradt. Ez idő alatt egy teljesen megjelent játék talán […]

Elolvasom

A középszer már megvan – Sniper Ghost Warrior Contracts 2 Kritika

A City Interactive (ma CI Games) hosszú utat tett meg, mire eljutottunk az idén nyáron megjelent Sniper Ghost Warrior Contracts 2-ig. A lengyel cég, amelyik a 2000-es években aktívan pusztította a közízlést olyan címekkel, mint a Wolfschanze és a Battlestrike-sorozat, és amely FreddyD legendás Rossz PC játékok-sorozatának folyamatos célpontja volt, ma már a AAA-kategória ajtaját […]

Elolvasom