Ideje hivatalosan is lezárni a 2025-öt évet. Tartsatok velünk, ahogy átnyálazzuk az elmúlt 365 nap legjobb játékait.

Film kategória

Bejegyzéseink a Film kategóriában

Az Oppenheimer egy roppant erős, végig izgalmas filmalkotás, melynek tempója ugyan csapongó, hosszú játékideje egyáltalán nem tűnik szenvedésnek. Elképesztő sztárgárdával felvértezve, lehengerlő látvánnyal és brilliáns párbeszédekkel mesél egy olyan történelmi korszakról, melyről mindannyian sokat hallottunk már, mégsem ismerhetjük igazán.
Azt hihetnénk, hogy a hetedik részhez érve már a Mission Impossibe széria is megfáradt, ám erről szó sincs. A két részre bontott Leszámolás első része túlzások nélkül az utóbbi évek legjobb akciófilmje lett.  
Bár a sors tárcsája sok mindenben hasonlít az első három részre, Indiana Jones állítólagos utolsó visszatérése pont olyan kellemetlen élmény lett, mint ahogy azt sejteni lehetett.
A Kandahár nélkülözve a kliséket megpróbálja úgy bemutatni a Közép-Keleten dúló harcokat úgy, ahogy eddig kevesen tették. Hiába azonban a remek ötletek, a kivitezésük szint kivétel nélkül sikertelennek bizonyult.
Az biztos, hogy a rejtélyes King-ládika számtalan, még fel nem fedezett kincset tartalmaz, amelyek arra várnak, hogy az emberek rájuk találjanak és körberajongják őket.
A Flash jó indulattal egy szerethető hülyeség lett, ami néha kilesekszik a középszerből. De pont csak annyira, hogy megnézze milyen a levegő, majd azonnal bújik vissza a komfortos langymelegbe.
Stephen King műveiből számtalan adaptáció készült már. Ezekből csemegéztünk, mindenféle minőségi és mennyiségi megkötés nélkül.
A Fenevadak kora visszafogottabb ugyan a Michael Bay-féle Transformers filmeknél, hiányosságai és komolytalansága miatt mégsem tud többet nyújtani elődeinél.  
Az Asteroid Cityvel Wes Anderson tökéletesen megmutatja nekünk, hogy nem csak a külső számít.
A Pókember: A Pókverzumon át sok tekintetben fantasztikus alkotás lett. Igazi csemege bárkinek, akit érdekel az animáció vagy a képregények.

Népszerű bejegyzéseink

Árva kritika: Szoba kilátástalansággal

A porszörny kritika: A porban van az igazság

Football Manager 2026 – Döntetlen

Sárkányok Kabul felett kritika: A Sámán végveszélyben

Tatsuki Fujimoto 17-26 kritika: A káoszon innen, a láncfűrészen túl